A magyar munkavállalók többsége a végzettsége szintjének megfelelő munkakörben dolgozik a Randstad Workmonitor nyári kutatása szerint, a válaszadók 31 százaléka mégis úgy nyilatkozott, hogy túlképzett a jelenlegi munkaköréhez képest, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy aluliskolázott.
A felmérésben részt vevő magyarok 67 százaléka mondta, hogy olyan területen dolgozik, amely illik a végzettségéhez, és a megkérdezettek szerint ez a kollégáik többségére is igaz. Ugyanakkor a munkavállalók válaszai alapján csak a munkaadók harmada támogatja megfelelően az alkalmazottak továbbképzését, és mindössze a cégek negyede kínál kielégítő karrierlehetőséget.
A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A felmérés során Magyarországon összesen 4455, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre. |
A Randstad kutatása szerint a cégek 46 százalékának okoz nehézséget a megfelelő ember kiválasztása egy-egy új pozícióra. Ez főként a magasabb végzettséget igénylő munkakörökben jellemző – az alacsonyabb szintű képesítéssel betölthető állásokra a vállalatok 84 százaléka könnyen talál új munkaerőt.
A felmérésben részt vevők 38 százaléka mondta, hogy három éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan képzett munkaerőből. Ez jó lehetőséget jelent azoknak, akik úgy érzik, jelenleg a végzettségüknél alacsonyabb pozícióban dolgoznak. A vállalatok azonban nem csak a diplomát nézik, naprakész szaktudásra van szükségük, ezért az álláskeresőknek folyamatosan fejleszteniük kell szakmai ismereteiket – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
A magyar adatok nagyban hasonlítanak a régió többi országának eredményéhez, egyedül a szlovákoknál magasabb a túlképzettek aránya (55 százalék). A válság által jobban érintett államokban azonban még ennél is többen gondolják úgy, hogy a végzettségüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak: a spanyoloknál például 64, a görögöknél pedig 69 százalék nyilatkozott így