A 40 milliós országban a második negyedévben 53 ezren veszítették el állásukat, és ezzel a munkanélküliek száma 5,69 millióra emelkedett. Ez történelmi csúcs.
Az Európai Unión belül Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség, a gazdaság nem képes kilábalni a válságból többek között az államháztartás hiányának csökkentését célzó megszorító intézkedések miatt. Január-márciusban is csökkent a gazdaság teljesítménye, így egymás után már a második negyedévben, ami technikai recessziót jelent.
A spanyol kormány várakozása szerint jövőre még recesszióban lesz a gazdaság, a munkanélküliség várhatóan 2015-ig nem csökken 22 százalék alá. A spanyol munkanélküliség 2007-ben csupán 7,9% volt.
Spanyolországban majdnem minden negyedik embernek nincs munkája: a statisztikai hivatal pénteki adatai szerint a munkanélküliségi ráta 24,63 százalékra emelkedett április-júniusban az első negyedévi 24,44 százalékról és a múlt év végi 22,9 százalékról.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
38 perce
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
2 órája
-
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
2 órája
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
3 órája
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
3 órája
-
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
3 órája
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
4 órája
Mfor.hu Top24
- Megnyitotta a nagy hajrát a forint
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
- Kijött az uniós lista: itt helyezkedik el a magyar lakásáremelkedés a kontinensen
- Ennyiért lehet bubizni Budapesten – itt van a díjszabás
- Trump: legyőztük Iránt
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Az idősek szervezetét terhelte meg leginkább.
38 perce
Makro / Külgazdaság
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Kiderült az is, kik vehetik igénybe.
2 órája
Vállalat
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
8,3 százalékos tulajdonrészük van a Bayernben.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
2026. július 2. 19:04




