2p
Novemberben kezdődik a Közép-európai Repülési Akadémia, a Central European Flight Academy égisze alatt a kadétképzés a Wizz Air számára.

A jelentkezési szakasz még nem zárult le, ezért Horváth Péter , a képzésben részt vevő Tréner Kft. ügyvezetője még nem tudta megmondani a Világgazdaságnak, hogy pontosan hányan vesznek részt a tanfolyamon.

Terveik szerint 10-15 fővel számolnak, és a következő években újra egyeztetnek a létszámról, a légitársaság igényeiről. A Wizz Air megerősíti, hogy a kadétprogram már elindult, jelenleg a jelöltek kiválasztása zajlik, a kurzusok az idei év folyamán indulnak majd” – közölte a diszkont-légitársaság.

A Wizz Air még tavaly ötéves együttműködési megállapodást kötött két repülési képzési szervezettel arról, hogy kadétokat képezzenek a légitársaságnak. A versenytárgyalásokat és az értékelési eljárást követően a Wizz Air a CTC Aviationt és a CEFA-t választotta a képzésre.

Az előbbi egy angol cég, míg a CEFA egy Magyarországon bejegyzett vállalkozás, amelyet két külföldi társasággal, a Martin Air Flight Academyvel és a Flight Simulator Companyval együtt a Tréner Kft. hozott létre. Ez utóbbi pedig Magyarországon egyedülálló módon iskolarendszerben, a Nyíregyházi Főiskolával együttműködve végzi a hivatásos pilóták képzését, integrált tematika alapján.

Egész olcsón lehet valaki pilóta

A kétéves kurzus túlnyomó részét Nyíregyházán, majd két hónapot a holland partnernél töltenek a kadétok, akiknek a kurzusért bruttó 119 700 eurót kell fizetni – mondta az ügyvezető, aki hozzátette: ha az európai szinten vett árát nézzük a programnak, vagy akár a másik képzőszervezet, a CTC árát, ez nem egy kimagasló összeg, mivel már tartalmazza az Airbus A320-as típusképzést, szállást, vizsgadíjakat és minden egyéb költséget. Az oktatást a Wizz Air szakembereinek közreműködésével teljesen a légitársaság igényeire szabva végzik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG