2p
Lemondásra készül Obucsi Juko japán gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter, mert azzal gyanúsítják, hogy a politikusi tevékenységének finanszírozását szolgáló pénzekből személyes célú kiadásokat is fedezett.

Névjegy

A politikusi dinasztiából származó Obucsi Juko (apja miniszterelnök, nagyapja parlamenti képviselő volt) 2000-től 2012-ig tagja volt a japán parlamentnek, 2008 szeptemberétől egy évig esélyegyenlőségi miniszter is volt, majd 2012 decemberétől pénzügyminiszter-helyettesi posztot töltött be.

Úgy tudni, hogy a miniszter még szombaton tájékoztatja lemondásáról Abe Sindzó miniszterelnököt.

A miniszteri posztra szeptember elején kinevezett Obucsi Juko 2007 és 2012 között több mint tízmillió jent (több mint 22 millió forintot) költött el állítólag úgy, hogy a kiadásoknak semmi köze nem volt a politikai munkájához.

A Mainicsi Simbun című balközép napilap a birtokába jutott számlák alapján arról számolt be, hogy a miniszter asszony egyebek között szépségápolási cikkeket vásárolt nagy üzletekben. A számára adományokat gyűjtő szervezet pedig 3,62 millió jent költött el a miniszter sógorának divatüzletében.

Más sajtóhírek szerint Obucsi Juko támogatói színházjegyeket kaptak 22 millió jen értékben politikai célokra gyűjtött pénzből.

Obucsi Juko. Kép forrása: uk.reuters.com

Amennyiben valóban lemond a miniszter, az nagy csapás lesz a miniszterelnöknek, aki nagyon számított a negyvenegy éves, kétgyermekes politikusra abban, hogy meggyőzze az atomerőművek körül élőket a reaktorok újraindításának szükségességéről.

A fukusimai atomerőművet elpusztító 2011. márciusi földrengés és szökőár után minden atomerőművet leállítottak a szigetországban, az összesen 54 reaktor azóta sem működik. A hőerőműveket csúcsszinten járatják az igények kielégítésére, de ez rendkívül drága, mert a fűtőanyagul szolgáló kőolajat és földgázt teljes egészében importálni kell.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG