1p
Egyensúlyt kell teremteni a tehetség iránti kereslet és kínálat között az Európa 2020 programmal összhangban

Egyensúlyt kell teremteni a tehetség iránti kereslet és kínálat között az Európa 2020 programmal összhangban.

A „Nemzetközi Munkaerő Mobilitás” című panelbeszélgetésen Hans Leentjes, az észak-európai ManpowerGroup elnöke elmondta, hogy a tehetségek korában a tehetség mobilitása - azaz a munkaerő áttelepítése oda, ahol a munka található - lehet a munkaerőpiaci ellentmondások feloldásának egyik fontos eszköze. Hozzátette, hogy a világ folyamatosan változik – és a vállalkozásoknak, kormányoknak „glokális” megközelítéssel kell alkalmazkodniuk az új környezethez, amely lehetővé teszi, hogy a globálisan rendelkezésünkre álló tehetségek számát a helyi igényekhez igazítsák.

Az elhúzódó recesszió és a magas munkanélküliségi ráta miatt a tehetségek migrációjának támogatása már eddig is napirenden volt a politika világában, viszont fontos felismerni azt is, hogy a migráció lehet a növekedés elősegítésének elsődleges eszköze.

A ManpowerGroup 2011-es Tehetség Felmérése során kiderült, hogy Belgiumban a munkáltatók 36%-a, míg Nagy-Britanniában 15% -a nem talál megfelelő munkaerőt, annak ellenére, hogy túljelentkezés van tehetséges jelöltekből, akik azonban nem rendelkeznek az üzletághoz szükséges készségekkel és gyakorlattal.  Kiemelték a munkanélküliség csökkentésének fontosságát a bevándorlók körében. Belgiumban a bevándorlók esetében a munkanélküliségi ráta kétszer olyan magas, mint a tősgyökeres belga lakosság körében. Az Európa 2020 Program egyik stratégiai célja a 20-64 év közötti személyek foglalkoztatási rátájának 75%-ra történő emelése. ManpowerGroup azt javasolja a vállalatoknak, hogy az időszakos munkaerő-kölcsönzés mellett dolgozzanak ki hosszú távú munkaerő-stratégiát is. A bevándorlók már létező tehetségbázist jelentenek, azonban, ahogy az más csoportokra is igaz, nekik is tréningekre, oktatásra és karrierjüket végigkísérő fejlesztési programokra van szükségük.

A tehetségek iránti igény előrejelzéséhez, és ennek tükrében a tehetségek megfelelő fejlesztéséhez a munkáltatóknak átfogó munkaerő- és üzleti stratégiával kell rendelkezniük, illetve egyensúlyba kell hozni a külső kínálatot a belső kereslettel.

Privátbankár

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG