A Balatonnál jellemzően a vendéglátóipari végzettségű diákokat keresik. Az északi parton a nagyobb városok mellett a kisebb Balaton menti településeken működő vendéglátóhelyek is örömmel veszik a képzett diákok jelentkezését, és ezeken a helyeken is jól fizető, megbízható munkaadókat találnak a diákok - mondta az MTI-nek Hajba Gábor, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet Közép-dunántúli régióigazgatója. Hozzátette, hogy az iskolaszövetkezet által Veszprém megyében foglalkoztatott diákok száma 500 és 1000 között mozog a nyári szezonban.
Hol van munka és mikor?
A Meló-Diák Iskolaszövetkezet területi igazgatója úgy tapasztalja, hogy az irodai és a hostess munkák népszerűsége vetekszik a Balaton parton végezhetőkkel a diákok körében. Krancz Balázs elmondta, hogy a 18 éven felüliek között két-háromszoros, a 16-18 éves korosztályt célzó munkáknál pedig hozzávetőlegesen négyszeres a túljelentkezés Veszprém megyében.
Somogy megyében a Meló-Diák úgy tapasztalja, hogy az üdülőövezetekben egyre több a munkalehetőség, és egyre kevesebb a diák. Husi Bence, a diákmunka-szervező cég marketingvezetője elmondta, hogy a diákok zöme az évzáró utáni hetekben keres munkát, a nyár hátraevő részében pedig már kevésbé szeretne dolgozni, így aki július közepétől keres munkalehetőséget, nagy eséllyel talál is. A megye déli részein több helyen egyensúlyban van kínálat és a kereslet, a Balaton-parton viszont ilyenkor még mintegy 20 százalékkal több a munkát kereső diák, mint a munkalehetőség.
Komárom-Esztergom megyében is túljelentkezésre számít a meghirdetett diákmunkáknál a Meló-Diák Iskolaszövetkezet megyei igazgatója. Fülöp Péter elmondta, hogy 2013-ban ezernél több diáknak biztosítottak munkát, és ez a szám az idén várhatóan több lesz. A kínált állások jó része árufeltöltés, anyagmozgatás, takarítás, de több cég ajánl folyamatos, két hónapos gyári munkát fiúknak, keresnek minőségellenőröket, mérnök gyakornokokat és a labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódva termékbemutató kollégákat.
Tolna megyében több mint 400 diák regisztrált az egyik legismertebb diákmunka-közvetítőnél, és naponta 15 új diák jelentkezik be. Sebestény Imre, a Meló-Diák hálózat szekszárdi irodájának munkatársa arról számolt be, hogy naponta száz fős munkaerőigény van a diákokat foglalkoztató cégek részéről, és a jelentkező diákok felének azonnal tudnak munkát adni. A diákoknak többnyire árufeltöltést, pénztári munkát, gyártósori összeszerelést, szórólapterjesztést, telemarketinges munkát kínálnak, de végezhetnek kukoricacímerezést vagy parcellázást is.
Orosz tolmács, és animátorok
Zala megyében a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél 700-1000 fiatal jelentkezett nyári diákmunkára - mondta el Horváth Imre régióvezető. A fiatalok a kisegítő, mezőgazdasági, valamint betanított munkák mellett irodai munkát is végezhetnek, dolgozhatnak szállodákban és lehetőségük van akár úszómesterként is elhelyezkedni.
A Meló-Diák Zala megyében a következő hetekben 1500-2000 diák jelentkezésére számít, közülük 400-800 fiatalnak tudnak munkát biztosítania - mondta Ferencz Pál régióvezető. Az évközi csomagolási, összeszerelési munkák nyáron is folytatódnak, de a nyári szezonban mezőgazdasági munkákra, a szabadságolások ideje alatt adminisztratív munkakörbe is várják a fiatalok jelentkezését. A Balaton-part környékén orosz tolmácsokat, a szállodákban legalább két idegen nyelvet beszélő animátorokat keresnek.
Békés megyében főleg a mezőgazdaságban nagy a kereslet nyári diákmunkára, a diákok közül azonban egyre kevesebben vállalnak ilyen jellegű munkát, többségük a könnyebb, irodai adminisztrációs munkát keresi - mondta el Farkas Adrián, a Meló-Diák Alföld Iskolaszövetkezet irodavezetője Békéscsabán. A megyében az iskolaszövetkezet a nyári szezonban mintegy nyolcszáz és ezer fő közötti tanuló részére kínál munkát, főleg a mezőgazdaságban és a hozzákapcsolódó feldolgozó iparban. A diákok közül azonban egyre nehezebb munkaerőt toborozni szántóföldi mezőgazdasági munkára, kevesen vállalkoznak kukorica címerezésre, gyümölcs, vagy dinnyeszedésre. Az iskolaszövetkezet ezért inkább fedett térben elvégezhető mezőgazdasági munkákat kínál, például vetőmagüzemekben és gyümölcsfeldolgozókban termés válogatást és csomagolást.
Mennyit keresnek a fiatalok?
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) összegzése szerint az iskolaszövetkezetek évente mintegy 130 ezer nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak legális pénzkereseti és tapasztalatszerzési lehetőséget, közülük több mint 50 ezren nyáron dolgoznak.
A diákmunkáért a legkisebb fizethető bér a minimálbérnek megfelelően jelenleg 584 forint óránként, de a munka jellegétől függően ennél többet is adnak a megbízók. A könnyű fizikai munkáért általában bruttó 584-650 forint órabér jár, egy programozási, fejlesztői munkáért pedig akár bruttó 1400-1500 forintot is adhatnak óránként. A bérből 16 százalék személyi jövedelemadót vonnak le a kifizetők. A diákok 16 éves koruktól dolgozhatnak, iskolai szünidőben, szülői engedéllyel azonban a nappali tagozatos, 15 éves tanulók is munkát vállalhatnak. A munkavégzés feltétele, hogy a diáknak legyen adóazonosító jele, amit a NAV-tól lehet beszerezni, és keresetükről a kifizetői igazolás alapján kell benyújtaniuk az szja-bevallást.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
29 perce
-
A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
körülbelül 1 órája
-
2025 legjobb építészeti és dizájn-dobásai
17 órája
-
Brüsszel beszólt Washingtonnak
17 órája
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
17 órája
-
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
18 órája
-
Robbantásos merénylet a Kremltől délre
18 órája
- A pápa elérheti, amit Trump nem tudott?
- Szörnyű szentestéje lehet, aki ilyen rágcsálnivalót vett
- Már nem kínos nemet mondani az alkoholra
- Ez már sokk: a Kriptomat is kivonul a hazai kriptopiacról
- Vett juhtúrót a Lidlben? Akkor jobb, ha nem nyúl hozzá
- Felfedte Varga Mihály, mennyire elégedett a saját idei teljesítményével
- Zelenszkij közzétette a 20 pontos amerikai-ukrán béketervet
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
A forgalom alacsony maradt a rövidített napon.
Brüsszel beszólt Washingtonnak
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból.
Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
Az ukrán elnök szerint ez lehet az alapja al háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásoknak.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Ki, mikor, mennyit? Borravalók 2025-ben
07:26
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
-
Port Polska: már épül Európa legnagyobb repülőtere
08:48
-
Rekordméretű napelempark épülhet Heves megyében
14:12
-
Sior: rajzok haza 54.
09:55
-
Karácsonyi Magyar Közlöny: nő a minimálbér, bővülnek az otthontámogatás szabályai
09:50
-
Börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat Szlovákiában
07:56
-
Feltámadó északkeleti széllel érkezik a hideg levegő
07:45
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
-
Zárolt orosz vagyon: a hitelminősítő is reagált Brüsszel döntésére
2025. december 24. 09:46
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
2025. december 24. 12:58
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
2025. december 24. 15:07
-
Mit mond a nemzetközi jog Donald Trump venezuelai blokádjáról?
2025. december 24. 11:58
-
Fityiszt mutatott a bíróság Trumpnak
2025. december 24. 08:56




