A Demos nevű - magát pártközi, de inkább baloldali irányultságú intézményként meghatározó - kutatóműhely a brit kormány által az uniós és tagállami döntési kompetenciák "átrendezéséről" kezdett felülvizsgálathoz nyújtotta be ajánlásait.
Békeidőben ilyen népvándorlás még nem volt
A tanulmány, amelyet David Goodhart, a Demos igazgatója terjesztett szerdán a kormány elé, kiemeli, hogy a 2004-es EU-bővítés utáni hét évben csak Nagy-Britanniába majdnem másfél millió munkavállaló érkezett a keleti tagállamokból az előzetes becslésekben szereplő évi néhány tízezer helyett, és közülük egymillióan tartósan letelepedtek. Az elemzés szerint "ez volt a legnagyobb békeidőbeli népvándorlás az európai történelemben".
Visszatekintve egyértelmű hiba volt nem alkalmazni az uniós szabályok által engedélyezett hétévi átmeneti korlátozást, sőt az is, hogy az EU nem vette fontolóra általánosságban is valamilyen jövedelmi küszöb elérésének előírását a munkaerő szabad áramlásának lehetővé tételéhez - áll a tanulmányban.
Néhány ezer magasan képzett munkavállalóval számoltak, de nem így lett
Az elemzés szerint az EU túl magas árat fizet népszerűtlenség és bizalmatlanság formájában azokért a "viszonylag mérsékelt" gazdasági előnyökért, amelyek a korlátozás nélküli szabad munkaerő-áramlásból erednek.
Amikor a szabad munkaerő-áramlás rendszerét tervezték, a döntéshozók néhány ezer magasan képzett munkavállaló mozgásával számoltak. Az utóbbi években azonban a rendszer a jórészt alacsony képesítést igénylő munkakörök betöltését célzó tömegvándorlás kiszolgálójává, egyfajta unión belüli "vendégmunkás-rendszerré" vált - áll a Demos szerdán ismertetett tanulmányában.
Az intézet szerint a keleti tagállamokból megindult áramlás legfőbb oka a jelentős jövedelmi különbség volt: a 2004-ben felvett közép- és kelet-európai tagországokban az egy főre jutó jövedelem hozzávetőleg a negyede volt a gazdag tagállamokénak.
Hogyan tovább?
A Demos által megfogalmazott javaslatok között az első helyen áll az, hogy további EU-bővítések során elejét kell venni a közép- és kelet-európai országok csatlakozását követő nagyarányú vándorlás megismétlődésének, és az intézet szerint ennek legegyszerűbb módja bizonyos jövedelmi küszöb elérésének meghatározása lenne. A tanulmány szerint ennek jegyében meg lehetne honosítani egy olyan rendszert, amelynek alapján csak azoknak az EU-országoknak a munkavállalói férhetnének hozzá automatikusan más uniós gazdaságok munkapiacához, amelyekben az egy főre jutó jövedelem elérte az összes többi EU-tagállam fejenkénti átlagjövedelmének 75 százalékát.
Emellett az egyes EU-tagállamok kormányai saját hatáskörükben bizonyos korlátozásokat vezethetnének be, ha a többi uniós országból érkezők száma meghaladna egy előre megjelölt éves felső határt; Nagy-Britannia esetében ez lehetne például 75 ezer. E rendszer a Demos javaslatcsomagja szerint lehetővé tenné a tagállami kormányok számára annak megkövetelését, hogy a magasabb képesítésű külföldi EU-munkavállalóknak legyen konkrét állásajánlatuk, mielőtt az adott országba érkeznének, az alacsonyabb képesítésű külföldi EU-dolgozókat pedig csak olyan munkakörökben lehetne alkalmazni, amelyekre a hazai munkapiacon nincs elég jelentkező.
A kormány az első lépésen dolgozik
Az utóbbi hónapokban a kormányzó brit Konzervatív Párt vezető politikusai részéről is többször elhangzott az az igény, hogy az uniós társállamokból érkezők szabad nagy-britanniai munkavállalásának teljes rendszerét általános felülvizsgálatnak kell alávetni. A brit kormány már el is indította ezt a folyamatot, első lépésként a szociális ellátáshoz fűződő jogok szigorítási terveinek felvázolásával.
Matthew Hancock üzleti és oktatási ügyekért felelős helyettes államtitkár a minap egy lapinterjúban arra szólította fel a brit vállalatok vezetőit, hogy ne külföldi munkavállalókkal töltsék be az üres állásokat, ha helyi jelentkezőket is ki tudnak képezni ugyanazon feladatra. A brit szakpolitikus szerint a brit vállalatoknak "kötelességük" hazai munkaerőt alkalmazni a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók helyett.
Az EU-gazdaságok közötti szabad munkaerő-áramlás rendszere - főleg a közép- és kelet-európai tagállamok csatlakozását követő tömeges vándorlás beindulása óta - nem úgy működik, ahogy eredetileg eltervezték, ezért uniós szintű korlátozásokat kellene meghonosítani - áll az egyik vezető londoni társadalmi-gazdasági kutatóintézet szerdán előterjesztett javaslatcsomagjában.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
6 órája
-
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
7 órája
-
Csalóka a nagy építőipari fellendülés
7 órája
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
7 órája
-
Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
7 órája
-
Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
8 órája
-
Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
8 órája
Mfor.hu Top24
- Bemondta az alelnök: ekkor gördülnek le az első BYD autók Szegeden
- Újabb javaslatokkal bombázzák a kormányt: így teljesülhet Kapitány István célja?
- Hegyvidéken épít ki autópályát a Duna Aszfalt, Észak-Macedóniában
- Megvannak a vagyonvisszaszerzésért felelős hivatal elnökhelyettesei
- HVG: brutális ára volt Orbán Viktorék türk barátkozásának
- Elfogadta az Országgyűlés az új gyermekvédelmi törvényt, az ellenzék nemmel szavazott
- Csúnyán veszteséges lett Matolcsy Ádám barátjának ÁSZ-botrányban érintett cége
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Új nagykövet érkezett Budapestre
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.
6 órája
Vállalat
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
A Restart Hungary a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítésére vállalkozik.
7 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Megérkeztek a friss devizakurzusok.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26




