1p
Folyamatosan romlik a lakossági gyógyszerellátás helyzete - áll a Nemzeti Erőforrás Minisztérium most közzétett jelentésében
Folyamatosan romlik a lakossági gyógyszerellátás helyzete a gyógyszerpiaci liberalizáció és a konvergenciaprogramhoz kapcsolódó forráskivonás következtében - olvasható abban a jelentésben, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium készített a 2006-os gyógyszer-gazdaságossági törvény elvárt és tényleges hatásainak összevetéséről.

Az Országgyűlés honlapján olvasható jelentés megállapítja, hogy bár a nagyvárosokban a lakosság gyógyszerhez jutásának lehetőségei bővültek mind a gyógyszertárak száma, nyitva tartási ideje, mind pedig a gyógyszerválaszték alapján, a piaci verseny a lakossági gyógyszerellátás minőségét illetően nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
   
A nemzeti erőforrás minisztere, Réthelyi Miklós által jegyzett, a parlamentnek készített jelentés szerint a 2006-os szabályozás hátráltatja az államot abban, hogy eleget tegyen az egyenlő feltételekkel nyújtandó gyógyszerellátási kötelezettségének, többi között azért, mert nem ott létesültek új patikák, ahol hiány volt gyógyszertárból - jellemzően a kistelepüléseken. Sérült a kötelezettségvállalás abban is, hogy a patikák a forráshiány és a rossz árrésrendszer miatt készletezési gondokkal küzdöttek, küzdenek, és a tárca szerint ide sorolható az is, hogy patikák egyre nagyobb számban adósodnak el és kerülnek nagykereskedői érdekkörbe.
   
A jelentés szerint romlik a szakmai színvonal minősége, nem megfelelő a szakember-ellátottság, nem elégséges a szakhatósági kontroll, és a kamarai törvény három évvel ezelőtti megváltoztatásával csorbult a hivatásetika.

A jelentés kitér a lakossági panaszokra, amelyek száma az elmúlt időszakban nem növekedett, átlagosan 20-40 bejelentést tesznek évente régiónként. A leggyakoribb panasz, hogy a gyógyszert nem veszi vissza a gyógyszertár, lejárt készítményt forgalmaz, vagy akciós gyógyszert nem forgalmaz, illetve az ügyeletről helytelen tájékoztatást függeszt ki. Az utóbbi időben a gyógyszertárak egymás kifogásolt tevékenységét panaszolják be a hatóságnál, illetve munkajogi jellegű problémákról is bejelentést tesznek.
   
A gyógyszer-gazdaságossági törvény lehetővé tette a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást is, amely szintén nem oldotta meg a kistelepülések gyógyszerellátási gondjait - állapítják meg. A patikán kívüli árusításra benyújtott kérelmek és a már működő elárusítóhelyek száma egyaránt csökkenő tendenciát mutat.

A jelentés emlékeztet arra - összhangban a kormányprogrammal -, hogy az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi törvény gyógyszertár-alapítási stopot és átmeneti fúziótilalmat rendelt el 2010. augusztus 17-étől jövő év január 1-jéig. "Azonban a lakossági gyógyszerellátás teljes újraszabályozásához hosszabb idő és az érintett szereplőkkel való érdemi egyeztetés szükséges, így az első ütemben csak a fenti két, legsürgetőbb intézkedés meghozatalára került sor" - olvasható a jelentésben.

MTI

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG