Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Magyarország egyik leggazdagabb emberét kedden tartóztatták le.

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – értesült a Telex. A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát.

A lap úgy tudja, hogy a reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak. A vállalkozó az egyik leggazdagabb magyar, ugyanakkor cégeinek, így legjelentősebb vállalatának, a pétfürdői Nitrogénművek Zrt.-nek jelentős adósságai is vannak.

Bige László cégei (a Bige Holding) az elmúlt időszakban többször álltak rendőrségi és versenyhivatali vizsgálat alatt, előfordult az is, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a csoport szolnoki üzemében. Az az ügy egy környezetvédelmi eset volt, ez a mostani azonban egy másik eljárásnak tűnik, amely állítólag egy volt üzleti partnerének a feljelentése alapján indult.

(Telex)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Koronavírus: 100 százalékos táppénzt kérnek a postások
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 24. 17:19
Levelet írt két szakszervezet a táppénz-helyzet miatt.
Karrier Régi-új miniszteri biztosa van Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2021. február 11. 06:26
A korábban is az Igazságügyi Minisztérium kötelékében tevékenykedő biztos új feladatot kap.
Karrier Ingatlanok, juttatások – mik derültek ki a női képviselők vagyonnyilatkozataiból?
Kollár Dóra - Valkai Nikoletta | 2021. február 2. 18:54
Ahogy lenni szokott, február 1-ig bezáróan leadták vagyonnyilatkozatukat az országgyűlési képviselők. Összeállításunkban kizárólag a női politikusok bevallásait néztük át, persze idén is találkoztunk néhány olyan nyilatkozattal, amely nem géppel, hanem kézzel – sokszor kibogarászhatatlanul – volt kitöltve. Ami ennek ellenére is kiolvasható volt: nem egy politikusnőnek 5-6, akár 8 ingatlan is van a nevén, de nem a magyar képviselőnők lesznek a jövő vállalkozóinak példaképei. 
Karrier Egyszerre két miniszteri biztosát mentette fel Palkovics László
Privátbankár.hu | 2021. január 27. 09:31
Németh Gábor és Úsz Illés kinevezése is az év végéig szólt eredetileg.
Karrier Két államtitkár távozik, kettő új feladatot kapott a kormánytól
Privátbankár.hu | 2021. január 15. 10:53
Államtitkári keringőt hozott a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlöny, hiszen két felmentett államtitkár is új pozícióban folytatja.
Karrier Visszatérés a hétköznapi munkanapokba - mit tanulhatunk Kínától?
Privátbankár.hu | 2021. január 3. 17:38
Már látszik a fény az alagút végén, ha a járványhelyzetről van szó, így egyre inkább felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ténylegesen eljön az irodákba történő visszatérés ideje a több hónapnyi távmunka után.   
Karrier Új vezére lesz a Telenor Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2020. december 16. 16:56
Két és fél év után távozik a Telenor Magyarország vezére, az O2-től igazolják le utódját.
Karrier Habsburg György lehet Magyarország nagykövete Párizsban
Privátbankár.hu | 2020. december 13. 16:03
Az Index információi szerint az utolsó magyar trónörökös fia, Habsburg György diplomata, újságíró lesz Magyarország következő párizsi nagykövete. 
Karrier Orbán Viktor elmondta, mit gondol a Szájer-ügyről
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 2. 18:34
Amit Szájer József tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele - nyilatkozta a miniszterelnök.
Karrier Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József
MTI | 2020. november 29. 12:12
Azt közölte, hogy a döntésének nincs köze a mostani uniós, jogállamisági csörtéhez.
hírlevél