Oszkó Péter az MTI-nek szerdán Budapesten elmondta: májustól már nem tagja a légitársaság igazgatóságának, lemondását a részvényesek elfogadták. Oszkó Pétert 2011 áprilisában választották be a WA Holding Zrt. igazgatóságába.
Kormánypárti politikusok korábban azzal vádolták a céget: a volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később „hasznosítani tudott" a Wizz Air igazgatósági tagjaként. Ezt a Wizz Air és Oszkó is visszautasította. Oszkó blogjában azt írta a Malév-ügyben betöltött szerepéről: "...nem hogy bármi közöm lenne a Malév összeomlásához, de 2010-ben éppen hogy én mentettem meg a nemzeti légitársaságot és a Fidesszel is egyezetve igyekeztem a túlélési tervét is előkészíteni. Ehhez viszont semmi köze a Wizz Air igazgatóságában jó egy évvel később vállat igazgatósági tagságomnak, ahol a Malévtól távol tartva magam és attól teljesen függetlenül igyekeztem egy hazai kötődésű, de már nemzetközi cég sikereit tovább segíteni."
Oszkó jelenleg a PortFolion tőkebefektetési társaság elnök-vezérigazgatója; a cég szerdán jelentette be, hogy 160 millió forinttal szállt be egy molekuláris diagnosztikai cégbe. Az eseményről a Privátbankár is tudósított >>