Az "átstrukturálás" a Sanofi, az állatgyógyászati készítményeket gyártó Merial és az oltóanyagokra szakosodott Pasteur kutatórészlegeit, továbbá a vezérigazgatóság egyes részlegeit érinti elsősorban, de a külföldi leányvállalatokra is kiterjed. A Le Figaro emlékeztet rá, hogy 2009 és 2011 között a Sanofi már közel 4 ezer munkahelyet szüntetett meg.
Tavaly szeptemberben Chris Viehbacher vezérigazgató 2 milliárd eurós takarékossági programot jelentett be. A program egyelőre nem járt elbocsátásokkal Franciaországban, de az európai és amerikai érdekeltségeket érintette. A Sanofi 100 országban mintegy 110 ezer embert foglalkoztat. Tavaly 33,4 milliárd eurós árbevételt ért el, de egyre több nehézséget okoz számára a generikus gyógyszerek erősödő versenye.
A Sanofi csütörtökön bejelentette, hogy megszabadul az Yves Rocher kozmetikai cégben meglévő 19,3 százalékos üzletrészétől. Rózsa Iván, a magyarországi leánycég, a Chinoin kommunikációs igazgatója elmondta: a Sanofi magyarországi érdekeltségét semmilyen formában nem érinti az esetlegesen tervezett leépítés. Hozzátette: egyelőre nincs hivatalos információ a leépítésről.
A Chinoin tavaly novemberben már bejelentett egy átszervezést, amely a kutatás-fejlesztést érintette. A Sanofi k+f tevékenységének globális átalakítása következtében az újpesti telephelyen azóta megszűnt az úgynevezett felfedező kutatás.
Rózsa Iván hangsúlyozta, hogy ezzel nem szűnt meg teljes egészében a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés, csak annak kezdeti szakaszával, a felfedező kutatással nem foglalkoznak már Magyarországon. Elmondta azt is, hogy az átszervezés mintegy 160 embert érintett, de jelentős részük számára vállalaton belül, illetve azon kívül sikerült elhelyezést találni. Az idén június végén befejeződött átalakítás során nagyjából 20 embert kellett ténylegesen elbocsátani.
A Le Figaro című napilap forrásai szerint a francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön ezer - kétezer alkalmazottja elbocsátását jelenti be. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés. A társaság az utóbbi években már 4 ezer munkavállalójától vált meg.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Harminc országból rendel vissza nagykövetet az Egyesült Államok
5 órája
-
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
5 órája
-
Magába zuhant a forint hétfőn
6 órája
-
Végre elkészült az első kínai út Romániában, mégis áll a bál
6 órája
-
Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
7 órája
-
Az orosz kapcsolatok tehetnek keresztbe egy lehetséges Mol-NIS üzletnek
7 órája
-
Egy hőerőművet és 2,3 milliárd eurót adott Ukrajnának az Európai Bizottság
8 órája
Mfor.hu Top24
- Nőni fognak az élelmiszerárak – a gazdák is beálltak a tüntető kamionosok mellé
- Elindultak a kamionok Budapest felé, a rendőrség figyelmeztetést adott ki
- Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
- Megérkeztek a kamionok Budapestre – már kilométeres a sor
- További jogorvoslat nincs: fizetnie kell az elkaszált bizalmi vagyonkezelőnek
- Változik a KRESZ: gyalogosokat és autósokat is új dolgokért bírságolhatnak meg
- Már összeszedtek 4100 milliárdnyi plusz adósságot Nagy Mártonék, és még nincs vége az évnek
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Kikerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2025. december 16. 06:34
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Magába zuhant a forint hétfőn
330 fölött a dollár, egekben a svájci frank.
6 órája
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
Az olaj világpiaci árának emelkedése jött kapóra.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
-
Halálos gázolás történt az Eger–Füzesabony vasútvonalon
17:32
-
Elhunyt Chris Rea
17:13
-
Megindultak a tiltakozó kamionosok Budapest belvárosa felé, a Hősök terére csak ötven járművet engednek be
13:59
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
2025. december 22. 08:37
-
Ennyi forintot adnak most egy euróért
2025. december 22. 08:07
-
Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
2025. december 22. 05:37
-
Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
2025. december 22. 10:29




