1p
A Magyar Posta 250 postás küldött az elmúlt hetekben, és még ugyanennyi dolgozót küldhtenek el.

A Népszabadság szombati számában megjelent cikk szerint a társaság a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban küldi el dolgozóit, összesen félezren kerülhetnek az utcára.

A Népszabadság úgy tudja, az állami vállalat sokuktól igyekszik közös megegyezéssel elválni, ezzel is elkerülve a bejelentési kényszert. Az elmúlt hetekben több mint 250 postást már elküldtek, és a vezetőknek és a szakapparátus dolgozóinak egyaránt van félnivalójuk.

Apáti-Tóth Kata, a társaság szóvivője a lappal azt közölte: a postai piac 2013. január 1-jei liberalizációja után cégük "kiemelt szempontja, hogy a versenykörülmények között is megfelelő hatékonysággal működő, és a piaci igényekre gyorsan reagáló szervezetet alakítson ki." Ennek érdekében a vállalat "megkezdte tevékenységének átvilágítását, és a hatékonyságnövelés szempontjából releváns intézkedéseket tesz". Ezek "része lehet egyes tevékenységek racionalizálása, korszerűsítése". Az idén az irányítási és az adminisztrációs területek racionalizálására, hatékonyabb működésének kialakítására koncentrálnak. Ez pedig "szervezeti átalakításokkal, esetenként a vezetői szintek és a háttérapparátus létszámának csökkentésével jár".

A 33 ezer főt foglalkoztató vállalat alaposan felkészült a létszámcsökkentésre. Éves beszámolója szerint legalábbis a 14,2 milliárd forintos céltartalékból 2,8 milliárd forintot a "létszámracionalizálással, valamint a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával összefüggésben" a felmentési bérekre és járulékokra tettek félre, további 339,9 millió forint céltartalékot a végkielégítésekre és járulékokra különítettek el - írja az újság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG