1p
A mandulák immunrendszerünk fontos részei, melyek az első védelmi vonalat képezik a kórokozók leküzdésében, ezért nem is szabad komoly indok nélkül megválni tőlük
A legtöbb kórokozó cseppfertőzéssel, azaz a belélegzett levegő útján jut a szervezetünkbe. A mandulák immunrendszerünk fontos részei, melyek az első védelmi vonalat képezik a kórokozók leküzdésében, ezért nem is szabad komoly indok nélkül megválni tőlük.

A torokgyulladás a garatnyálkahártya gyulladása, melyet nagyon sok kórokozó okozhat. Az esetek zömében vírus áll a háttérben, amit antibiotikummal gyógyítani nem tudunk. Ilyenkor csak láz-, és fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés és folyadékpótlás a dolguk - magyarázza dr. Csányi Márta, a Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész orvosa. A vírusos eredetű gyulladások pár napon belül többnyire maguktól is gyógyulásnak indulnak, így nem is igényelnek különösebb kezelést.

A mandulagyulladás a torokmandulák gyulladása. Hátterében általában Streptococcus baktérium eredetű fertőzés áll. Kisgyermekeknél jellemző tünet, hogy nem hajlandó enni, torokfájásra panaszkodhat. A fájdalom gyakran kisugárzik a fülbe. Jellemző a láz, a rossz közérzet, fejfájás és hányás. Bakteriális eredetű fertőzés ellen a gyermekorvos antibiotikumot ír fel, melyet az előírt adagban kell szedni, és annyi ideig, amíg az orvos javasolta az esetleges szövődmények elkerülése érdekében. Tüszős mandulagyulladásban szenvedő gyermek az antibiotikum mellett is lehet lázas 5-7 napig. Különböző helyi fájdalomcsillapítókat tartalmazó tabletták szopogatása, langyos folyadék, ágynyugalom enyhítheti a panaszokat.

Természetes gyógymódok

A torok- és mandulagyulladások kezelésében egyaránt fontos a folyadékpótlásról gondoskodunk. A mézzel ízesített gyógyteák fogyasztásával a köhögést és a gyulladást is csillapíthatjuk.

Kamilla: a legismertebb gyulladáscsökkentő hatású gyógynövényünk. Kellemes íze miatt gyermekek is szívesen fogyasztják a belőle készült főzetet.

Hársfa: a hársfa tea kiváló köhögés csillapító, slejmoldó és nyugtató hatású.
Kakukkfű: a kakukkfű tea frissítő hatású, köhögés, torokfájás csillapítására kitűnő gyógyír.

Zsálya: a „torokfájás háziszereként” is ismert gyógynövényből készült főzet fertőtlenítő, baktériumölő és gyulladásgátló hatású, szájnyálkahártya gyulladások kezelésére is kiváló.

Hagymatea: 1,5 liter vízbe teszük 2 nagy fej hagyma megmosott külső, vörös leveleit. 3 percig főzzük, majd szűrve, mézzel isszuk. A hagymateát köptetőként is alkalmazhatjuk, ha 1 fej hagymát egy liter vízben megfőzünk, majd mézzel ízesítjük.

A tejtermékek, a dió, a banán nyákképző hatású, ezért érdemes kihagyni az étrendből.

Néha muszáj kivenni

A mandulák különösen az első életévek során nagyon lényegesek az immunrendszer számára. Az orr és torokmandulák olyan védőanyagokat termelnek, melyek felveszik a harcot a kórokozókkal szemben. A harc közben azonban a mandulák is begyulladhatnak. Ha a fertőzések nagy gyakorisággal követik egymást, előfordulhat, hogy létrejön egy folytonos duzzadt, krónikus mandulagyulladás alakul ki. A mandulákat azonban pusztán azért, mert megduzzadtak, még nem kell eltávolítani.

A mandulaműtét elbírálása mindig egyedi és a szakorvos, néha több szakma közös döntésén alapul. Az orr-, illetve garatmandulák kivételének szükségességét pontos szabályok írják elő. 3 éves kor után rendszerint a következő esetekben javasoljuk a műtét elvégzését:

Tüszős mandulagyulladás
A klasszikus tüszős mandulagyulladás a várandósság időszakából, magzati korból származó anyai védettség miatt 3 éves kor alatt gyakorlatilag nem fordul elő. Ezt a jól körülhatárolt kórképet egy Streptococcus törzsbéli baktérium okozza, és megfelelő antibiotikumra jól gyógyul. Problémát az jelent, ha ezek a fertőzések egy éven belül többször, 4-5 alkalommal ismétlődnek és magas lázzal járnak.

Tályog
Tüszős mandulagyulladás szövődményeként a mandula körül tályog alakulhat ki. A duzzanat oly mértékű lehet, hogy a beteg képtelen nyelni, szájzára alakul ki. Heves, féloldali, fülbe sugárzó fájdalom jelentkezik. A rendkívül veszélyes kórkép mindenképpen kórházi kezelést igényel. A műtét elvégzésére a tályog lezajlása után van lehetőség.

Veszélyes szövődmények
A műtét különösen indokolt lehet, ha a gyulladások következtében másodlagos betegségek lépnek fel. Ezek kialakulhatnak a bőr, az ízületek, a vese és a szív területén is. Ilyen esetekben, ha a mandula gócként szerepel, eltávolítása megszünteti a szövődményes panaszokat is.

Orrmandula nagyobbodás
Kisgyermekkorban a szűk felső légutak átmérőjét már az orrmandula enyhe fokú megnagyobbodása is jelentősen csökkentheti. A gyerekeknél ilyen esetekben akadályozottá válik az orrlégzés és a fül dobüregének szellőzése, melynek következtében krónikus fülgyulladás is kialakulhat. Súlyosabb esetekben a megnagyobbodás olyan nagy mértékű lehet, hogy éjszakai légzéskimaradást és ezzel oxigénhiányos állapotot idéz elő. Ez utóbbi kialakulásában azonban sokszor a megnagyobbodott torokmandula áll. Az éjszakai légzéskimaradások jól vizsgálhatók korszerű alváslaborokban. Amennyiben az eredmény indokolja, szükségessé válhat a megnagyobbodott torokmandula kivétele is az oxygénhiányos állapot kivédésére.

allergiakozpont.hu, Privátbankár






Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG