MTI Fotó: Kovács Tamás |
Csütörtökön lemondott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, döntését a szervezet elfogadta.
Szabó György az MKFE keddi közleménye szerint azzal indokolta a lemondását, hogy csekély eredményeket értek el a kormányzati egyeztetéseken a Versenyképesség 2.0 csomagról. A versenyképességi és piacvédelmi javaslatot a szervezet novemberben adta át Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.
A leköszönt elnök - mint írták - arra hivatkozott, hogy nem tudja felelősséggel folytatni a megválasztásakor megígért szakmai munkát. Szabó György a Versenyképesség 2.0 végrehajtásán túl gyorsabb és hatékonyabb jogalkotási munkát sürgetett.
A fuvarozói ágazat kapacitásainak csaknem felét képviselő MKFE a közleményben kifejtette, hogy az ágazat és a nemzetgazdaságnak is kedvező megoldások egyelőre nem körvonalazódnak. A 3 ezer tagvállalkozás számára hamarosan új cselekvési terv készül a szakmai érdekek még hatékonyabb képviselete érdekében - írja az MTI.