A Privátbankár korábban készített interjút Takács Jánossal, amelyet IDE kattintva olvashat el. |
Takács János a svéd cég kelet-közép-európai holdingjának vezetője is volt egyben. A nagyvállalat jászberényi telephelyén, a vezérigazgatói titkárságon telefonos megkeresésre azt közölték az MTI-vel, hogy az új vezérigazgató a jelenleg szabadságát töltő Gönczi Sándor lett.
Takács János az MTI megkeresésére megerősítette távozásának tényét, de titoktartási kötelezettségére hivatkozva további részleteket nem árult el. Mint mondta, távozásának munkajogi kérdéseiről hamarosan megállapodást írnak alá.
Az MTI úgy tudja, hogy Takács János néhány hete távozott, és a munkavégzés alól felmentették.
15 éve volt a cég vezérigazgatója
Takács János 1960-ban született a romániai Nagyszebenben. Egyetemi tanulmányait a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetében végezte. Első magyarországi állását 1990-ben a budapesti Tungsramnál kapta. A vállalatot megvásárló General Eletric-leányvállalat, a G.E. Lighting 1992-ben clevelandi pénzügy divíziójába küldte dolgozni pénzügyi asszisztensként. 1993-1995 között az IBM Magyarország Kft. gazdasági igazgatója, míg 1995-től 1997-ig a Kőbányai Sörgyár Rt. gazdasági vezérigazgatója. Az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójának 1998 januárjában nevezték ki. Alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, elnöke a magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamarának, valamint a Menedzserek Országos Szövetségének.
Takács Jánost 2009 márciusában Gyurcsány Ferenc akkori szocialista kormányfő utódjának javasolta, aki végül Bajnai Gordon lett. Munkájának hazai elismerése sorában 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.