1p
Tovább emelkedett a munkanélküliségi ráta. 2011. december-2012. februárban 3 millió 794 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 51 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek létszáma ugyanekkor 497 ezer fő volt, ami az előző havinál fél százalékponttal magasabb, az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,6%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

A tavalyinál több, a múlt haviál kevesebb foglalkoztatott

A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 794 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél (a növekedés meghaladta a mintavételi hibahatárt). A 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 761 ezer fő volt, ami 50 ezer fővel több az egy évvel korábbinál. A korcsoport foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 1 százalékponttal haladta meg.

A korábbi időszakhoz képest mind a foglalkoztatott nők, mind a férfiak száma azonos mértékben emelkedett. 2011. december–2012. februárban a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 16 ezren voltak foglalkoztatottak, 25 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel népességen belüli arányuk, 1,1 százalékponttal, 60,8%-ra változott. A 15–64 éves nők közül a vizsgált időszakban 1 millió 746 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 25 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A nőket – 0,9 százalékponttal magasabb – 50,9%-os foglalkoztatási ráta jellemezte.

A foglalkoztatottak száma ugyan magasabb, mint egy évvel ezelőtt, azonban a december-februári adat 22 ezerrel kevesebb, mint a november-januári időszakban mért adat.

A 15–24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezerrel, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal lett alacsonyabb, a munkával rendelkezők aránya 17,5%-ra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25–54 éves, illetve az idősebb 55–64 éves foglalkoztatottak száma azonban nőtt, előbbiek esetében 1,8, utóbbiak esetében pedig 0,5 százalékpontos foglalkoztatási rátajavulást eredményezve.

Tovább emelkedett a mukanélküliségi ráta

2011. december–2012. februárban a munkanélküliek létszáma 497 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,6%-os munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliség nemek szerint eltérően alakult. A munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta a nők esetében emelkedett, a férfiakra jellemző mutatók kismértékben javultak.

A munkanélküliek 497 ezer fős létszáma 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, a teljes megfigyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 11,6%-os értéke 0,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A férfiak munkanélküliségi rátája ismét magasabb volt (11,8%), mint a nőké (11,3%), jóllehet a férfiak munkaerő-piaci pozíciója az előző év azonos időszakához viszonyítva tovább javult.    Valamennyi  változás  mintavételi hibahatáron belüli.

2011. december–2012. februárban a 15–74 éves férfi népességből 273 ezren voltak munkanélküliek, munkanélküliségi rátájuk egy év alatt 0,2 százalékponttal, 11,8%-ra csökkent. A nőket a vizsgált időszakban 224 ezer fős, 11,3%-os munkanélküliség jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedésnek felelt meg.

A munkanélküliek 16,3%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 28,3%-os munkanélküliségi rátája 1,8 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,6% volt, egy év alatt lényegében nem változott.

A munkanélküliek 45,7%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónap volt.

2012. február végén 646,7 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 4,0%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG