A Financial Times szerint a kínai állami olaj- és gázipari cég (CNPC) elnökének a tavalyi éves jövedelme 107 ezer dollár volt. Rex Tillerson, az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója - akit Donald Trump külügyminiszterének jelölt - eközben 27,3 millió dollárt keresett 2015-ben.
A napilap a hatalmas jövedelemkülönbséget részben arra a kínai gyakorlatra vezeti vissza, hogy miközben Peking komoly intézkedéseket tesz az állami vállalatirányítás minőségének a javítására, az elmúlt két évben jelentősen megkurtították az állami cégek vezetőinek a jövedelmét.
A kínai gyakorlat szerint az állami vállalatok vezetőit állami szervezet hagyja jóvá, amely egyben felügyeli is ezeket a cégeket, a cégvezetők kormányzati szintű javadalmazásban részesülnek. Emellett a legnagyobb állami cégek irányítói a kormányzó kínai pártban olyan szintű posztokat töltenek be, mint a kormánytagok.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
