Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Mostantól Dr. Kálózdi Tamás irányítja a biztosító értékesítési szakterületét.

A jogász végzettségű szakember az Allianz Biztosítónál kezdte pályafutását, ahol 23 évet töltött, ebből 20 évet vezető pozícióban.

2011-ben az Allianz Biztosító értékesítésért felelős igazgatósági pozíciójáról váltott a Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára. Vezetéséhez kapcsolódik a vállalat eredménytermelő képességének növelése, a saját értékesítési hálózat újjászervezése, valamint erős alkuszi, banki és üzletkötői hatékonyságnövekedés révén a Signal díjbevételének megduplázása.

Csonka István, aki vezérigazgató-helyettesként irányította az értékesítési hálózatot, a Groupama Biztosító kötelékében eltöltött 22 év után más területén folytatja tovább karrierjét - közölte a biztosító a Privátbankár.hu-val.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier A kormány hívó szava: sok ezer embernek a mai az utolsó home office-munkanapja
Privátbankár.hu | 2021. május 7. 06:15
Ahogy visszamennek a diákok az iskolákba, a kormány visszahívja az embereket a home office-ból.
Karrier Orbán Viktor elárulta, mit vár a modellváltó egyetemektől
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 4. 17:45
A miniszterelnök szerint egy teljesen új egyetemi rendszer jött létre.
Karrier Távozik az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója
Privátbankár.hu | 2021. április 29. 07:37
Fichtinger Gyula lemondott.
Karrier Az Országgyűlés megszavazta az egyetemek alapítványi fenntartását
MTI | 2021. április 27. 14:31
Ősztől a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen.
Karrier Minden borzalmas: hogyan dobhatják fel a munkahelyi légkört a vezetők?
Kollár Dóra | 2021. április 19. 19:14
Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által megviselt munkahelyekre?  
Karrier A tiszavirágzástól a halászléig: újra kinevezték a miniszteri biztost
Privátbankár.hu | 2021. április 10. 09:54
V. Németh Zsolt ismét megkapta a megbízást.
Karrier Megugrott a távmunkában dolgozók száma
Privátbankár.hu / MTI | 2021. április 7. 10:17
Tavaly háromszor annyian dolgoztak otthonról, mint az azt megelőző tíz évben. 
Karrier Fizetésemelés a járvány idején - hogyan kérjünk többet?
Privátbankár.hu | 2021. március 30. 16:04
A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a mindennapjainkat, megváltoztatva munkahelyi szokásainkat is az eltelt több mint egy évben - de mihez kezdjenek azok, akik úgy érzik, lassan itt az ideje annak, hogy újratárgyalják bérezésüket?
Karrier A focisták többsége a visszavonulás után csődbe megy: Loius Saha startupja segít nekik ezt elkerülni
Pásztor András | 2021. március 20. 05:47
A Manchester Uniteddel a Bajnokok Ligáját is megnyerő Louis Saha saját rossz tapasztalatai miatt olyan vállalkozásba fogott, amely a sportolóknak nyújt segítséget, tanácsot pénzügyi kérdésekben. Amíg játszanak, rengeteget keresnek, ám megdöbbentően sokan vesztik el vagyonukat, fektetnek rossz üzletekbe. Akár egymilliárd fontot is veszthetett mintegy 500 Premier League játékos, csak mert adót akart optimalizálni.
Karrier Koronavírus: 100 százalékos táppénzt kérnek a postások
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 24. 17:19
Levelet írt két szakszervezet a táppénz-helyzet miatt.
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.