3p
Két új vezető is érkezett a pénzintézethez.

Ágoston István az MFB-nél júliustól irányítja az Üzleti Divízióhoz tartozó Forrásbevonási és Likviditáskezelési Igazgatóságot.

Ágoston István

Ágoston István multinacionális bankoknál és pénzügyi szolgáltatónál szerzett több mint huszonöt éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a pénz és tőkepiacok terén. Pályafutását a Budapest Banknál a Deviza Igazgatóságon kezdte 1991-ben, majd a Takarékbank Treasury deviza terület kialakításáért volt felelős. 1993-ban csatlakozott az UniCredit Bank jogelődjéhez a HypoVereins Bankhoz, ahol közel 21 éven át irányította a Treasury kereskedést, illetve az értékesítési tevékenységet. 1998-2003 között a Hypo Leasing Felügyelő Bizottsági tagja, 2002 – 2010 között pedig a Magyar Forex Társaság Szakmai Bizottságának is tagja volt.

2010-2014 között a Treasury vezetése mellett az UniCredit Bank pénzügyi intézményekért felelős kapcsolattartói területének felépítéséért és irányításáért volt felelős. 2015-től a MARK Zrt. Treasury vezetőjeként dolgozott, majd a Magyar Nemzeti Bank Pénz- és Devizapiaci Igazgatóságán töltötte be a vezető portfolió manageri posztot.  MFB-s megbízatása előtt, a KELER Zrt. Stratégiai és Ügyfélkapcsolati Igazgatóságának helyettes vezetői pozícióját töltötte be.

Dr. Számely Gábor az MFB-nél a Kontrolling és Pénzügyi Támogató Központ Igazgatóság vezetőjeként fontos szerepet vállal a terület korszerű kereteinek kialakításában, illetve a csoportszintű megoldások kidolgozásában.

Dr. Számely Gábor

Dr. Számely Gábor a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász-szociológus diplomát, angolul és németül beszél. Szakmai pályafutását diplomaadó egyetemén kutatóként kezdte, ahol az Alkalmazott Gazdaságtan Tanszéken, a kis- és középvállalkozói szektor működésével foglalkozott.  Kutatói munkája után 11 éven át dolgozott a Raiffeisen Banknál pénzügyi és számviteli területeken, kezdetben munkatársként, később középvezetőként, majd vezérigazgató helyettesként.

Ezután társalapítóként és ügyvezetőként irányította vállalkozását, amely több mint száz állandó ügyfél számára nyújtott könyvelési és tanácsadói szolgáltatásokat. Cége alvállalkozóként részt vett szervezet- és folyamat-fejlesztési projektekben, pénzintézetek, illetve termelő-szolgáltató vállalkozások pénzügyi folyamatainak fejlesztésében.

Ezen felül tagja volt számos vállalat felügyelőbizottságának, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróságon töltött be választottbírói feladatokat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG