Ertl Pál a Quantis Csoport (volt Brokernet) alapítóját és többségi tulajdonosát, Kostevc Pétert váltja a vállalat élén, aki – a korábbi terveknek megfelelően – egy egyéves reorganizációs időszak után, javuló jövedelmezőségi mutatókkal adja át az operatív irányítást a mintegy 30 éves nagyvállalati, biztosítási tapasztalattal rendelkező szakembernek - közölte a társaság a Privátbankár.hu-val.
Ertl Pál közel 30 év biztosítási piaci tapasztalattal rendelkező szakember, a Quantis Csoportot megelőzően a Netrisk.hu Zrt. vezérigazgatója, korábban pedig az Uniqa Biztosító Zrt. igazgatósági tagja volt. Pályafutását 1987-ben az Állami Biztosítónál kezdte.
A liechtensteini hercegi családdal is dolgoznak
Kostevc Péter megközelítőleg egyéves irányítása alatt új üzletágak elindításával fejeződött be a konszern szervezeti átalakítása. Megkezdte működését a Quantis Csoport és a liechtensteini hercegi család közös privátbanki szolgáltatója, a Quantis Alpha; fél évvel a csoportszintű márkaváltás után 2014-ben újra Superbrands és Business Superbrands lett a Quantis, illetve az előző évihez képest jelentősen javult a vállalatcsoport jövedelmezősége - írja közleményében a társaság.
6 milliárd fölött az árbevétel
Az előzetes adatok szerint, magyarországi tevékenységével 2013-ban a vállalatcsoport pénzügyi termékek értékesítéséből mintegy 6,2 milliárd forint árbevételt és 300 millió forintot meghaladó nyereséget ért el.
Látványos a változás a választások óta.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




