3p

Az Invitechet három éve irányító Gerald Grace július 1-vel leköszön a vállalat éléről. 

Július 1-től Bőthe Csaba az Invitech ICT Services Kft. vezérigazgatója, aki a vállalat éléről leköszönő Gerald Grace feladatait veszi át. Az Invitech Magyarország egyik vezető, komplex telekommunikációs és infrastruktúra szolgáltató vállalata, amely 11 ezer kilométer hosszú optikai gerinchálózattal, 5 saját adatközponttal és több mint 5 ezer közép-, illetve nagyvállalati ügyféllel rendelkezik.

Tapasztalt ember veszi át az irányítást. Fotó: Pixabay
Tapasztalt ember veszi át az irányítást. Fotó: Pixabay

A magas szolgáltatási minőséghez hozzájárul, hogy Magyarországon kizárólag az Invitech rendelkezik TIERIII minősítésű saját adatközponttal, amelynek köszönhetően nem csak a hazai vállalatok számára, hanem a régióban is kiemelkedő szolgáltatást nyújt ügyfeleiknek – derült ki a 4iG közleményéből.  

Fekete Péter, a 4iG Nyrt. vezérigazgató-helyettese a cégcsoport menedzsmentjének nevében kiemelte:

„A vállalat elmúlt években elért üzleti sikereiben, illetve az Invitech jelenlegi piaci pozíciójának elérésében jelentős szerepe volt Gerald Grace vállalatvezetői tevékenységének. Eredményeit és szaktudását elismerve köszönjük eddig végzett munkáját, és további sikert kívánunk pályafutásához.” – mondta Fekete Péter, aki hozzátette „Bőthe Csaba személyében a távközlési szegmensben jelentős, közel három évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember csatlakozik az Invitech csapatához, aki korábbi pályafutása során már dolgozott a társaságnál, így jól ismeri a vállalatot. Bőthe Csabától az Invitech integrációs folyamatainak felgyorsítását, illetve azt várjuk, hogy a társaság a B2B szegmensben a vezetékes hang- és adatszolgáltatások piacán vezető nagyvállalattá váljon.”

Bőthe Csaba közel három évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik a távközlés területén. Karrierjét MBA diplomája megszerzését követően 1994-ben kezdte a Westel 900-nál, ahol üzletfejlesztésért felelős marketingigazgató-helyettes, majd értékesítési igazgató lett. 2001 és 2004 között Macedóniában, a Mobimak vezérigazgató-helyetteseként az önálló mobilszolgáltató cég felépítését irányította. 2004-ben visszatérve Magyarországra a T-Mobile nagyvállalati értékesítési- és termékfejlesztési igazgatója, majd a Telekom kis-és középvállalati üzletágának igazgatójaként a kkv-szegmens kiszolgálásáért felelt. 2010-ben a T-Systems Magyarország működéstámogatási igazgatójává nevezték ki, ahol feladata a cég teljeskörű ügyfélszolgálati, back-office, létesítési és üzemeltetési funkcióinak kialakítása volt. 2012-ben a T-Systems International nearshore outsourcing szolgáltatásokat nyújtó magyar leányvállalata, az IT Services Hungary (ITSH) élére került vezérigazgatóként, amelyet 2015-ig vezetett.

Ezzel párhuzamosan a román és a bolgár T-Systems vezérigazgatójaként is dolgozott. 2016-ban a Liberty Global/UPC vállalathoz igazolt, ahol közép-kelet-európai B2B igazgatóként az új régiós működési modell kidolgozása fűződik a nevéhez. 2018-ban csatlakozott az Invitech ICT Services Kft.-hez, ahol a marketing- és üzleti támogatások igazgatóságot építette fel. Karrierjét 2019-ben a Telenor Magyarországnál nagyvállalati értékesítési vezetőként folytatta; az értékesítés hatékonyabbá tétele, felgyorsítása mellett elsősorban a cég nagyvállalati és M2M ügyfélkiszolgálásának fejlesztésén, valamint vezetékes és IT termékek piaci bevezetésén dolgozott.

Bőthe Csaba vezérigazgatóként 2022. július elsejei hatállyal veszi át az Invitech ICT Services irányítását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG