2p
A pénzintézet vállalati üzletágához csatlakoztak.
Az állam nem akar többségi tulajdont és három év múlva tovább is adja a részét.

Szerdahelyi Róbert az Erste Bank Kis és Középvállalatok Igazgatóságának vezető pozícióját látja el, július elejével pedig Bartha András tölti be a Nagyvállalati és Önkormányzati Ügyfelek Igazgatóságának vezetői posztját - közölte az Erste a Privátbankárral.

Szerdahelyi Róbert június végétől tölti be az Erste Bank KKV Igazgatóságának vezető pozícióját. A szakember tanulmányait agrármérnökként végezte, majd posztgraduális képzés keretében gazdasági végzettséget is szerzett 2001-ben.

Egyetemi tanulmányai után mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok finanszírozásával kezdte banki pályafutását. 2000-ben csatlakozott a CIB Bank akkoriban alakuló KKV csoportjához, ahol néhány év kapcsolattartói munka után 5 éven át fiókvezetőként dolgozott és felelt az általa irányított bankfiókok lakossági és KKV üzleti teljesítményéért. 2006-tól KKV értékesítési vezetőként dolgozott, és 33 bankfiók KKV munkáját irányította, majd 2009 végétől régióvezetői pozícióban folytatta munkáját.

Bartha András július elejétől tölti be az Erste Bank Nagyvállalati és Önkormányzati Ügyfelek Igazgatóságának vezető pozícióját. Alapdiplomáját a svájci American College of Switzerland intézményben szerezte meg 1994-ben pénzügy-számvitel szakon. MBA fokozatát 2003-ban a CEU-n szerezte bank és finanszírozás szakirányon. Pályafutását 1994-ben a CIB Banknál kezdte, majd az ABN AMRO vállalati pénzügyek osztályán tanácsadóként folytatta, ahol vállalat felvásárlásokkal foglalkozó tanácsadóként tevékenykedett.

Később az MKB Bank nagyvállalati területén, mint osztályvezető dolgozott. 2007 és 2013 között a CALYON, később Credit Agricole Bankban a vállalati és strukturált finanszírozási üzletágat vezette. 2013 óta a Sberbank vállalati üzletágát vezette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG