1p
A Mecsekben uránkutatási jogokkal rendelkező ausztrál cég szerint a bányák újranyitása 20-30 éven keresztül komoly bevételeket és megélhetést biztosítana a térségben.

A Wildhorse Energy Hungary amellett érvel, hogy a termelés újraindítása számos gazdasági és társadalmi haszonnal járhat Pécs és a környező települések számára, illetve az esetleges mecseki uránbányászat az egyik legnagyobb hosszú távú befektetés lenne Magyarországon. Az érvek között első helyen szerepel, hogy a bányában több százan, a kiegészítő, külsős szolgáltatásoknak köszönhetően ennél is többen kaphatnának állást. Mivel az alkalmazottak és családtagjaik jövedelmük nagy részét helyben költenék el, ez jelentős bevételeket hozhat a kereskedelmi és a szolgáltatószektorban is.

Ugyanakkor az állam és a bányászatban érintett települések komoly adóbevételhez juthatnak, utóbbiak százmilliós nagyságrendű forrással számolhatnak. Emellett jelentős lehet a hazai hozzáadott termelési érték és az exportbevétel, a Wildhorse pedig anyagilag is támogatná a települések kulturális és társadalmi életét.

XXI. századi uránbányászat

Az ausztrál vállalat szerint a mélyművelésű, úgynevezett "tömedékeléses" fejtési módszernek, a bányavágatok felett húzódó, több száz méter vastag homokkőrétegnek köszönhetően a bányakár veszélye gyakorlatilag fel sem merül. A felszínre a legszükségesebb dolgok kerülnének és azok is ideiglenesen. Példaként a vágatokból kitermelt, tömedékelésre váró meddőt és az ércdúsító üzemet említették. Megjegyezték, hogy a korábbinál jelentősen kevesebb meddő és feldolgozási maradékot helyeznének el a felszínen, a korszerű megoldások révén pedig elkerülhető a talaj és ezáltal a felszín alatti vizek szennyezése.

A Mecsekben az 1950-es évek végétől 1997-ig folyt uránbányászat, a termelés azért állt le, mert már nem volt gazdaságos. A lelőhely készleteinek hasznosítása az elmúlt évtized közepén vetődött fel. A kormány most júniusban döntött arról, hogy az év végéig állami és piaci szereplők bevonásával, vegyesvállalati együttműködés keretében vizsgálják meg a mecseki uránbányászat újraindításának gazdaságossági feltételeit és társadalmi lehetőségeit.

A Mecsekben és Pécs környékén a föld alatt 1000-1500 méteres mélységben 30 ezer tonnányi, kutatásokkal igazolt fémurán van, az ezt meghaladó, még nem kutatott készletet ugyanekkorára becsülik. A két évtizeden át tartó kitermelés közvetlenül félezer, közvetve pedig ennél is több embernek adhatna munkát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG