George Pataki, aki 2007-ig volt New York-i kormányzó, közismerten az új energiaszektor, a megújulók elkötelezett támogatója. Sokan az ő aktív szerepvállalásának tudják be, hogy az Egyesült Államok, amely sokáig a globális felmelegedés tényét is vitatta, az elmúlt években lassan változtatni kezdett az energiapolitikáján. Emellett a 2001. szeptember 11-i New York-i tragédia nyomán nagy tapasztalatokat szerzett a nagyszabású finanszírozási és beruházási programokban. A magyar-olasz-ír származású amerikai politikus a republikánus párt tagja, 2000-ben és 2008-ban is úgy tűnt, hogy indul az elnökválasztáson. 2008. november 12-én Sólyom László magyar államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal adományozta George Patakinak. |
Az E-Star közlése szerint a 2015-ig szóló stratégiája további növekedést irányoz elő, emiatt kellett erősíteni az igazgatóságot. George Elemer Pataki, New York állam volt kormányzója, és jelenleg az ENSZ Közgyűlésének amerikai szenátus által jelölt különmegbízottjaként tevékenykedik, emellett saját környezetvédelmi tanácsadó cégét, a Pataki-Cahill Group-ot irányítja. A magyar származású amerikai politikus
Soós Csaba, az E-Star Igazgatóságának elnöke azt mondta: George Pataki az új energia szektor és a hagyományos energiaforrásoktól való függetlenedés elkötelezett támogatója, így könnyen megtalálták a közös hangot.
Az Igazgatóság másik új tagja Lantos Csaba, aki a Keler Zrt. Igazgatóságának Elnöke, korábban egyebek között a CA-IB Értékpapír Rt. vezérigazgatói és OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettesi pozícióját látta el.
Lantos Csaba 1989-tól tizenegy éven át, 2000-ig a Creditanstalt Értékpapír különböző posztjait foglalta el, később az OTP vezérigazgató-helyettese volt, ma saját vállalkozást vezet. Emellett több cég igazgatóságának, felügyelőbizottságának tagja, illetve elnöke, köztük az FHB Jelzálog Nyrt. fb-elnöke, a Mol Energiakereskedő Zrt. igazgatósági elnöke, a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nél fb-elnök és a Richter Gedeon Nyrt.nál it-tag. |
Soós Csaba róla azt mondta, hogy regionális pénzintézeti tapasztalatai minden bizonnyal jelentős szerepet játszanak majd hosszú távú finanszírozási háttér megerősítésében és a fenntartható növekedés mellett a stabilitás és a kiszámíthatóság támogatásában.
Az E-Star Igazgatóságának jelenleg nyolc tagja van: Soós Csaba (elnök), Kassai Ákos, Konrad Wetzker, Molnos Dániel, Maximilan N. Teleki, Jacek Krawczyk, George E. Pataki és Lantos Csaba.