Az állampapír megvásárlásával az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott időre. Ez az idő a futamidő, amely néhány hónaptól akár húsz évig is terjedő időtartamra való pénzlekötést is jelenthet. Ezért cserébe az állam rendszeresen kamatot fizet előre meghatározott időpontokban. Ez (plusz egy esetleges árfolyam-nyereség) lesz a vásárló nyeresége, szakszóval a hozam.
A kamat mértéke lehet előre meghatározott, azaz egy állampapír lehet fix kamatozású vagy változó kamatozású, például az előző évi infláció (ez a változó rész) plusz egy előre meghatározott mértékű kamatprémium. Futamidő szempontjából megkülönböztetünk kincstárjegyet, amely egy éves vagy annál rövidebb lejáratú, és államkötvényt, amely egy évnél hosszabb futamidejű. Az állampapír névérték alatt (azaz diszkont áron) is megvásárolható, ebben az esetben lejáratkor a névértéket fizetik vissza, mint például a diszkont kincstárjegyek esetében.
Putyin egyik kulcsembere új feladatot kapott
A korábbi miniszterelnök és elnök egy állami cég élére ül be.
Pocsék volt a hangulat Budapesten is
Valószínűleg a közel-keleti konfliktus erősödése tette tönkre a kedvet a hazai parketten.
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
Meglepetést okoztak az új Skodák
06:06
-
Rossz irány az összeszerelő üzemekre épülő orbáni gazdaságpolitika
05:05
-
ESG-sztárok a magyar befektetési piacon: díjazták a legjobbakat
17:05
-
Budapest egyik felén már csak a milliomosoknak érdemes ingatlant nézegetni
16:04
-
Az amerikai jegybank kamatcsökkentési szándékai mozgatták a részvényárakat a csúcsokig
15:03
-
Egri Közgyűlés: több alpolgármester, több bizottsági tag, az ellenzéknek pedig szinte semmi
14:30
-
A Joó János Óvodába kerülhet át több gyerek a tűzeset miatt az OVI-VÁR Óvodából
09:13
-
Hullámzó frontrendszer jön
07:16
-
Kigyulladt két hűtő az egri OVI-VÁR Óvodában
14:42
-
Két és fél év börtönbüntetést indítványozott az ügyészség a kisfiút felrúgó karate edzővel szemben
13:12
-
Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha
2024. szeptember 22. 15:03
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Ki nem találja, kinek utalt óriási fizetést Ursula von der Leyen
2024. szeptember 26. 12:38
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Matolcsy Györgyék gyomrost vittek be a nyugdíjasoknak?
2024. szeptember 26. 09:57
-
Iráni támadás: jókora bajban van az izraeli légvédelem, a nukleáris válaszcsapás lenne Izrael egyetlen útja?
2024. október 2. 16:27
-
Teljesen felborult Putyin képlete
2024. október 2. 07:19
-
Elérheti a lélektani határt a benzin ára Magyarországon, ha bejön ez a jóslat
2024. október 2. 07:55
-
Csúnyán keresztbe tehetnek Orbán Viktoréknak Brüsszelben
2024. október 2. 14:05
-
Joe Biden figyelmeztette Izraelt - Irán már magyarázkodik?
2024. október 2. 20:11