2p

Az elmúlt huszonnégy órában ugyanis 75-en veszítették az életüket és a lélegeztetőgépeken lévők száma is nőtt. 

A legfrissebb koronavírus-adatok nem igazolják Orbán Viktor szavait. A miniszterelnök a ma reggeli rádióinterjújában azt mondta, ötödször is legyőztük a koronavírust, de azért tegnap még meghalt 75 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 286 emelkedett.

3064 új fertőzöttet igazoltak tegnap, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 800 046 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt huszonnégy órában elvégzett 17 984 teszt 17 százaléka lett pozitív. 

Eddig 1 618 574-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 186 főre csökkent.

2961 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 127-en vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 6 396 404 fő, közülük 6 173 237 fő a második, 3 816 971 fő már harmadik oltását is felvette. Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arra hivatkozva, hogy a járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, csökken a fertőzöttek és a kórházi betegek száma, bejelentette, hogy a kormány kivezeti a még meglévő járványügyi korlátozásokat és hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség is.

A kormány kivezeti azt a szabályt is, amely biztosítja, hogy a munkáltató kötelezővé tegye a koronavírus elleni oltást, kivétel ez alól a szociális és az egészségügyi dolgozók. Ugyanakkor fenntartja az egészségügyi veszélyhelyzetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
Közérdekű Király Júlia: Matolcsyék megrövidítették az adófizetőket, sorozatosak voltak a zsarolások
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:03
A Matolcsy György vezette Nemzeti Bank legalább négy alkalommal követett el zsarolást a bankrendszerrel szemben. Erről nyilatkozott a jegybank korábbi alelnöke 
Közérdekű Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:22
Teljesülhet az ügynökaktákkal kapcsolatos ígéret.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG