Holnap az Időkép szerint országszerte sok lesz a napsütés, csak kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható. Sopron környékén megélénkülhet a déli-délnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és -7 fok között alakul, napközben ismét 2-6 fokra van kilátás.
Szerdán észak-északnyugat felől melegfront felhőzete borítja be hazánkat, szórványosan számíthatunk kisebb esőre, északon, északkeleten gyenge havazás, havas eső, ónos eső is lehet. Helyenként megélénkülhet a déli-délnyugati szél. Fagyos lesz a reggel, délután pedig 0-6 fok valószínű.
Csütörtökön elszórtan gyenge eső, havas eső még előfordulhat, majd pénteken már országszerte naposabb, csapadékmentes, de szeles időre készülhetünk. Enyhébbek lesznek a hajnalok, csütörtökön napközben 4-11, pénteken pedig 7-14 fokra számíthatunk.