A Kisfaludy-program eredeti célja az volt, hogy 2030-ig 300 milliárd forintból újítsák meg a magyarországi szálláshelyeket, a kisebb panzióktól a nagy szállodákig. Ehhez képest 2026-ig már 475 milliárd forintot költöttek el, az eredetileg tervezett összeg több mint másfélszeresét. A támogatások több mint felét pályázaton kívül, egyedi döntésekkel ítélték oda, miközben mindössze 108 szerződés keretében 288 milliárd forintot osztottak szét.
Kapitány István szerint az átvilágítás során több olyan körülményt is azonosítottak, amelyek visszaélések gyanúját vetik fel. Ezek között szerepel a kettős állami finanszírozás lehetősége, a pályázati feltételek egyes kedvezményezettekre szabása, valamint magántulajdonban lévő ingatlanok milliárdos támogatása. A miniszter több ismert üzleti érdekeltséget is megnevezett, köztük Mészáros Lőrinc Hunguest szállodáit, a Pintér Sándor köréhez kötött lovasberényi beruházást és a debreceni Hilton fejlesztését.
A feljelentést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodások gyanúja miatt tették meg. A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a hatóságok feladata megállapítani, történt-e bűncselekmény, és ha igen, kiket terhel felelősség. A kormány célja a jogtalanul megszerzett közpénzek visszaszerzése is.
Kapitány István egyúttal bejelentette, hogy új alapokra helyezik a turizmus állami támogatását. A tervek szerint a jövőben átlátható pályázati rendszerrel és egyenlő feltételekkel segítenék a vidéki panziók, családi vendégházak és helyi vállalkozások fejlesztéseit.
Még mindig 100 dollár felett az ár.




