2p

A miniszter szerint év végén lehet megtartani a népszavazást a gyermekvédelmi törvényről.

A gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos döntésekkel kezdte a mai Kormányinfót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Brüsszel megtámadta Magyarországot a törvény miatt, szerinte nehéz ezt másképpen értelmezni.

A népszavazásra bocsátandó öt kérdés alkalmas arra, hogy Magyarország pozícióit megerősítsük, mint legutóbb a migránskvótákról szóló népszavazás esetében. Számításai szerint idén év végén, legkésőbb jövő év elején lehet megtartani a népszavazást. Megemlítette, hogy az oktatási törvényt is támadja a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás.

Ide kapcsolódik, hogy a Helyreállítási Alapról (amely forrást a jogállamisági vita miatt blokkkol az EU) ma is tárgyal a kormány, tegnap pedig arról döntöttek, hogy a költségvetésből teremtik elő a forrást, ahogy korábban is sor került előfinanszírozásra ily módon.

Járványügyben arról tájékoztstott, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központban újabb 15 fő esetében igazolták a legújabb mutáns vírusokat, ebből 1 gamma,  14 delta volt. Így eddig 23 esetben mutatták ki a deltát, 2 esetben a gammát. A miniszter arra figyelmeztetett, hogy ezek jóval agresszívebb mutánsok, mint az előzöek voltak, és a vizsgálatok szerint az oltások is kevésbé hatékonyak ezek ellen.

A bevezetőjében a miniszter nem tett említést a Pegasus-botrányról, mely során magyar állampolgárokat figyelhettek meg. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:41
Ezeket az adatokat beírják előre a bevallásba.
Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
Közérdekű Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: a parlamentbe nem ül be, de maradna a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:19
A Facebook-oldalán látható videójából az is kiderül, hogy a Fidesz jövő hétfőn megalakuló parlamenti frakcióját Gulyás Gergely vezeti majd.
Közérdekű Fontos bejelentésre készül Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:26
17 órakor várható a távozó kormányfő Facebook-posztja szerint.
Közérdekű Semjén Zsolt venné a kalapját
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:23
Lemondott a KDNP elnöki tisztéről, de nem fogadták el.
Közérdekű Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:25
Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, Kátai-Németh Vilmost pedig szociális- és családügyi miniszternek Magyar Péter. A kijelölt miniszterelnök 14 órakor külön videóban jelenti be a TISZA-kormány oktatási miniszterét.
Közérdekű Újabb minisztereket jelent be pénteken Magyar Péter, eldől, kié lesz az oktatási tárca
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 19:07
Holnap jelenti be a leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Tisza-kormány újabb minisztereit, köztük az oktatási minisztert.
Közérdekű Kiszámoltuk, hogyan adózhat majd a Tisza-kormány alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:30
Kétkulcsos, 4 millió forintig 9, efölött 20 százalékos, sávosan progresszív személyijövedelemadó-rendszerben gondolkozhat a megalakulás előtt álló Tisza-kormány. Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzés ugyanakkor számos kérdőjelet is meghagy a többi jövedelem adózását illetően. 
Közérdekű Kyiv Post: Ukrajna drónokkal támadta a Barátság kőolajvezeték szivattyúállomását
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:50
Röviddel azután, hogy Kijev helyreállította az orosz olajtól függő Szlovákia és Magyarország felé irányuló szállításokat a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül, ukrán drónok csütörtökön megtámadták a Druzsba kőolajszállítási hálózat egyik kulcsfontosságú, Oroszország területén található csomópontját, és tüzet okoztak – számolt be róla a Kyiv Post.
Közérdekű A nap képe: lazára vette a figurát Magyarország leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 10:35
Magyar Péter az edzőteremben kezdte a napot.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG