2p

A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden kornak, minden generációnak feladata is van – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.

„Megismerni és gyarapítani közös kultúránkat, megőrizni a nemzet szabadságát és erősíteni a hazát. Nemcsak vérrel, nemcsak áldozattal, hanem munkával, termékeny élettel, alkotással. Ez egyszerre kötelesség és felelősség” - mondta a köztársasági elnök.

Sulyok Tamás beszédében idézte a 200 éve született Jókai Mór tudósítását is, amelyben, mint mondta, elsők között adott hírt arról, hogy „megfordult a nemzet sorsa”, „egy csapat hazaszerető, tenni kész fiatal egy nap alatt olyan közösséget hozott létre, amely minden addigi akadályt lebontott, még a börtön kapuit is megnyitotta”.

Hozzátette: azon a 177 évvel ezelőtti napon a szabadság nem csupán érzet volt, hanem méltósággal megélt valóság, hiszen egy hirtelen szabaddá vált közösség nyilvánította ki jogait. Beszélt arról is, hogy „dicsőséget szerző hőseink a szabadság felé vezető utat nem ködképekből építették, hanem konkrét jogi igényekkel kövezték ki”. Olyan jogokkal, amelyek mindenkit egyaránt meg kell, hogy illessenek.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: amikor a márciusi ifjak újra és újra kinyilvánították a magyarság 12 pontba foglalt jogköveteléseit, jól tudták, hogy azok megvalósulásával, illetve kiküzdésével nemcsak méltóbb lesz a magyar élet, hanem teljesebbé is válik a nemzet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG