2p

A MOB szerint a szervezet nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. 

„A Magyar Olimpiai Bizottság összetett finanszírozása miatt a közbeszerzési kötelezettséget minden évben szakértők bevonásával vizsgálta, és ezen vizsgálatok minden esetben megállapították, hogy a MOB nem tartozott és nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. A MOB beszerzései során mindig körültekintően, szakmai szempontokat figyelembe véve, a szervezet számára legkedvezőbb feltételeket szem előtt tartva, a törvényeket betartva járt el. A jogértelmezési kérdés tisztázása érdekében a MOB bírósághoz fordult” – áll a MOB levelében, közölte a Magyar Távirati Iroda.

Laptársunk, az Mfor.hu írta meg, hogy az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderült, a Magyar Olimpiai Bizottság több esetben nem tett eleget a közbeszerzési kötelezettségének. A cikk szerint súlyos hibát találtak a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó magyar csapat formaruhájának megrendelésekor: a MOB a Honvédelmi Minisztériumtól kapott 935,6 millió forintos támogatást arra használta fel, amire kapta a pénzt, de a támogatás terhére elszámolt 308 millió forintos sportruházati és formaruházati beszerzéseknél jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást. Közjogi szervezetként ugyanis köteles lett volna közbeszerzési eljárást folytatni. Az ÁSZ augusztus 27-én publikált jelentése szerint a MOB közbeszerzés helyett nyílt felhívásban kereste meg a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó 400 tagú magyar csapat formaruhájának beszállítóját. A MOB a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen közbeszerzési ügyben hozott határozat miatt pert indított, a Fővárosi Bíróság pedig az ÁSZ-jelentéstervezet elkészítéséig még nem hozott ítéletet – írta az mfor.hu.

Itt olvasható el az Mfor cikke, amiben korábban beszámolt a laptársunk arról, hogy a számvevőszéki vizsgálat milyen megállapításokra jutott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG