2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A számok ugyanis egyre nagyobb lendülettel romlanak tovább Magyarországon is.

Az Operatív Törzs friss jelentése szerint az elmúlt 24 órában 130 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 

Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 074 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 258 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 5 486 főre emelkedett.

210 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. Tehát az elmúlt 24 órában 16 fertőzött került kórházba, s egy fővel többen vannak lélegeztetőgépen, mint a tegnapi jelentéskor (az nem derül ki a statisztikából, hogy mennyien kerültek le, illetve fel a gépre, csak az egyenleget mutatja be az adat).

A beoltottak száma 5 821 254, közülük 5 524 203 fő már a második oltását is megkapta, 418 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Magyarországon az elmúlt 28 napban összesen 3677 fertőzöttet regisztráltak a bejáratott Covid-világtérkép szerint - ennyi jutott a 9,7 millió fős népességre.

A szomszédban hasonló, még mérsékeltnek mondható számokat produkált Szlovákia, ahol ugyanennyi nap alatt 3122 új koronást találtak - de itt 5,45 milliós a népesség.

A már a mi népességszámunkhoz hasonlítható, 8,8 milliós szomszédunkban, Ausztriában viszont 28 nap alatt 33 978 új esetet produkált.

  • A 6,9 milliós Szerbia 57 372-t,
  • a 4 milliós Horvátország 12 933-at,
  • a 2 milliós Szlovénia 10 385-t,
  • a 19,4 milliós Románia 21 943-t,
  • Ukrajna Magyarországgal határos vidéke, az 1,2 milliós Kárpátalja pedig 372-t.

Régiós összevetésben tehát egyelőre mi állunk a legkevésbé rosszul a negyedik hullámban - kérdés, hogy meddig, hiszen az utóbbi napokban itthon is elkezdtek határozottan feljebb kúszni a számok, a vírus terjedése ismét gyorsul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG