2p

Azonnal bezárható lesz az az üzlet, ahol megsértik a maszkviselési szabályokat, megszűnik a három lépcsős fokozat (ma még figyelmeztetés, majd bírság után jön a bezárás). S míg eddig csak a jegyző rendelhetett el bezárást, addig most már a rendőrség is megteheti ezt. Továbbra is 100 ezer forinttól akár 1 millióig terjedhet a maszkviselési szabályok megsértése miatt kiszabható bírság.

Ahogy az az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján már elhangzott, a kormány a koronavírus-járvány további terjedésének megfékezése érdekében szigorította a maszkviselési szabályokat. A pontos részletek a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.

Ezek szerint november 2-ától, azaz hétfőtől a szórakozóhelyeken, vendéglátóhelyeken, a sportrendezvények vendéglátó részein immár nemcsak a felszolgálóknak, hanem a vendégeknek is kötelező lesz maszkot viselniük, azt csak az étkezés, italfogyasztés alatt vehetik le. A maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot úgy kell viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Hétfőtől már nemcsak a felszolgálóknak kell viselniük maszkot. Fotó: depositphotos.com
Hétfőtől már nemcsak a felszolgálóknak kell viselniük maszkot. Fotó: depositphotos.com

Aki maszkot a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének alkalmazottja felszólítására sem viseli, azt az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a vendéglátó üzletet elhagyja.

Ugyanakkor az olyan üzletben, amelyben kiegészítő tevékenységként vendéglátó tevékenységet is folytatnak, az ott megvásárolt étel és ital elfogyasztásának időtartama alatt nem kell a maszkot viselni.

A maszkhasználati kötelezettség megszegését sújtó szankciók a következők:

  • a) figyelmeztetés alkalmazása,
  • b) 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság kiszabása, vagy
  • c) az üzlet, illetve a helyiség legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra való ideiglenes bezárása.

A maximum 1 milliós bírságot és a legfeljebb egyéves bezárást a kereskedelmi hatóság együtt is elrendelheti. Ez a kereskedelmi hatóság a hétfőtől hatályos  kormányrendelet szerint a jegyző mellett a rendőrség is lehet, így az is lefolytathat ellenőrzéseket és alkalmazhatja a fenti jogkövetkezményeket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG