2p
Ryan Lochte akkorát kamuzott, hogy vállalhatatlan lett a négy nagy szponzorának. Hatalmas összeget bukott a legendás úszó.

Mind a négy főszponzor bejelentette, hogy a riói botránya után nem kívánja tovább támogatni Ryan Lochte úszót, aki így 1 millió dollárt bukik el.

A tizenkétszeres olimpiai bajnok és csapattársai össze-vissza hazudoztak arról, hogy egy átmulatott éjszaka után magukat brazil rendőröknek kiadó férfiak rabolta ki őket, és tartottak fegyvert Lochte fejéhez.

Csakhogy később a rendőrség kiderítette, hogy messze nem erről volt szó. A csapat nagyon berúgott, annyira, hogy megrongáltak egy wc-t a benzinkúton, majd miután távozni akartak, a biztonsági szolgálat megállította őket és a kár megfizetésére kötelezték a három férfit, akik fizettek és távoztak. Az eset pikantériája, hogy a nagy kamus Lochte még el tudott repülni Rióból az eset után, de két társát a rendőrök leszállították az Egyesült Államokba tartó gépről és őrizetbe vették őket. Lochte később azzal védekezett, hogy nagyon részeg volt, azért beszélt hülyeségeket, de vállalja a felelősséget.

Erre reagálva elsőként a Speedo jelentette be, hogy nem egyeztethető össze a cég elveivel Lochte viselkedése, majd nagyon gyorsan követte a példáta Polo Ralph Lauren divatház is. Végzett az úszóval a Syneron-Candela szőrtelenítő ketyeréket árusító cég, és az Airweawe Mattress is megszünteti az együttműködést.

Ugyan, ahogy a Quartz is megjegyzi, az egymillió dolláros szponzorpénz nem egy nagy valami a sportvilágban, azonban érdemes számításba venni, hogy mennyi olyan lehetőségtől taszította el magát a sportoló, amelyek csak most, az olimpia befejeztével jöttek volna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG