3p
Domokos László a kormányközeli Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
MTI Fotó: Marjai János

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez - nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint Domokos László elmondta: az adómérséklés mellett a munkahelyteremtés is lényeges szerepet játszott az elmúlt évek gazdasági növekedésében. Úgy vélekedett, az államnak továbbra is támogatnia kell a munkahelyek létrejöttét, de most már leginkább olyan munkaerőpiaci programokat kell indítania, amelyek javítják a hatékonyságot, segítik az innovációt, vagyis lendítenek az ország versenyképességén.

A mi számításaink szerint 2022-ig nem lesz szja-csökkentés. Hogy miért? Olvassa el itt.

A legfrissebb adatok szerint augusztus és október között 4,52 millió foglalkoztatottat tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal. Az érték 18 ezer fővel volt magasabb, mint tavaly, a foglalkoztatási ráta pedig hetven százalék fölé szökött. A számok alapján azt mondhatjuk, lényegében kialakult idehaza a munkaalapú társadalom. A kérdés most az: hogyan tovább a munkahelyteremtés ügyében - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

A magyar gazdaság eredményeiben meghatározó jelentősége van a foglalkoztatás bővülésének - jelentette ki az elnök, majd egy friss ÁSZ-elemzés következtetéseire támaszkodva azt mondta: a munkahelyteremtés és a foglalkoztatásbővítés állami támogatásában a mennyiség helyett immár a minőségre kell helyezni a hangsúlyt.

Domokos László magyarázatként kifejtette: az elmúlt években nyilvánvaló módon az volt a legfontosabb, hogy minél több ember tudjon elhelyezkedni, ezért pedig nem egy esetben egyedi beruházásokat is támogatott közpénzből az állam. Az ÁSZ vezetője szerint mára a helyzet annyiban megváltozott, hogy inkább a tudásintenzív, a magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek dotálása célszerű. A gazdasági növekedését most már elsősorban olyan munkahelyteremtési programokkal lehet segíteni, amelyek az innovációt, a fejlesztést jutalmazzák, továbbá javítják a vállalkozások hatékonyságát - mondta -, ezek a tényezők kellenek ugyanis ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb lehessen.

A mindenkori kiadások rendezésétől vagy az adósságok törlesztésétől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, ugyanakkor be is kell fektetni a jövőbe. A munkát terhelő adók csökkentése az ilyen befektetések közé tartozik - fogalmazott az ÁSZ elnöke, hozzátéve: ez a befektetés igen szép kamattal, megtérüléssel kecsegtet. A munkára rakódó közterhek mérséklése ugyanis az egyik legkiválóbb eszköz ahhoz, hogy az állam vállalkozásra, tervezésre, beruházásra sarkallja a magánszemélyeket, a gazdasági szereplőket. Közölte, hogy emiatt egyetért a személyi jövedelemadó csökkentésével, és reálisnak tartja, hogy az szja jelentős mérsékléséhez 2021-ben hozzákezdjen a kormányzat. Az elnök az egy számjegyű szja-ról is támogatóan szólt - vagyis arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát legalább kilenc százalékra mérsékelje a törvényhozás.

Az ÁSZ vezetője összegzésképpen úgy vélekedett: egy nagyobb tehercsökkentés érezhetően lendíthetne az ország versenyképességén, ugyanakkor nyilvánvalóan oda kell figyelni a költségvetésből kieső bevételek fedezetére is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG