3p

Az európai uniós tagországok zöme megegyezett csütörtökön abban, hogy a lélekszámarányosan járó Pfizer/BioNTech-vakcinákból közel hárommillió adagot szolidaritásból szétoszt a koronavírus-járvány miatt "leginkább rászoruló" országok között; három tagállam - Ausztria, Csehország és Szlovénia - elutasította az egyezséget.

Az uniós nagykövetek által csütörtökön késő este, több napig tartó tárgyalások eredményeként tető alá hozott megállapodásról az unió soros elnökségét betöltő Portugália tájékoztatott közleményében.

Az Európai Unió által lekötött vakcinákat mindig lélekszámarányosan osztják szét a 27 tagország között. Az unió 19 tagállamának nagykövetei azonban megállapodtak abban, hogy módosítják a kvótarendszert az év második negyedévében érkező, tízmillió adag Pfizer/BioNTech-vakcina esetében, amelyet a harmadik negyedévre lekötött százmilliós szállítmányból előre kap meg az Európai Unió.

A tízmillióból 2,85 millió úgynevezett "szolidaritási vakcinát" elosztják az öt ország - Bulgária, Horvátország, Észtország, Lettország és Szlovákia - között, amelyeknek legnagyobb szükségük van az oltóanyagra. Emellett ezek az országok megkapják a lélekszámarányosan is járó részt.

Az újraelosztási mechanizmusban részt vevő országok - Belgium, Ciprus, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Litvánia, Luxembourg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország és Svédország - így kevesebb, 6,66 millió adagot kapnak. A legnépesebb uniós tagország, Németország például 1,8 millió helyett 1,3 milliót.

Három uniós ország, Ausztria, Csehország és Szlovénia elutasította a megállapodást, ezért számukra a lélekszámarányosan járó mennyiség nem változik. Ausztria Csehország iránti szolidaritásból utasította el az egyezséget, mondván, északi szomszédjának is több oltóanyagra van szüksége, hogy megbirkózzon a súlyos járvánnyal.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök közleményében méltatta az egyezséget, rámutatva, hogy ezzel Horvátország 747 ezer dózist kap pótlólagosan. Kaja Kallas észt miniszterelnök ugyancsak elismerően nyilatkozott az uniós szolidaritásról és együttműködésről, amely eredményeként a balti ország 62 ezer extra adagot kap a Pfizer/BioNTech-vakcinákból. Az Európai Unió a második negyedévben a vakcinaszállítások növekedésére és az oltási kampány felgyorsulására számít. Azzal számol, hogy annyi vakcina érkezik, amennyivel júliusra be lehet oltani a felnőtt lakosság legalább hetven százalékát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG