2p

Ismét PCR típusú koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

Boris Johnson miniszterelnök a Downing Streeten tartott szombati sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a brit kormány a koronavírus újonnan azonosított, egyelőre vizsgálat alatt álló omikron változatának megjelenése miatt hozta meg ezt az elővigyázatossági döntést. A brit kormányfő nyomatékkal hangsúlyozta azt is, hogy a kormány nem fogja ismét leállítani a külföldi utazásokat, az intézkedés csak a külföldről érkezők tesztelési kötelezettségeit érinti - derül ki az MTI tudósításából. A PCR-tesztet az angliai érkezés utáni második nap végéig kell elvégezniük a beutazóknak.

Boris Johnson szerint az idei karácsony sokkal jobb lehet a tavalyinál. Fotó: EPA
Boris Johnson szerint az idei karácsony sokkal jobb lehet a tavalyinál. Fotó: EPA

Boris Johnson azt is közölte: a kormány kéri, hogy azok is vonuljanak elkülönítésbe, akiknek közvetlen környezetében valakinél az omikron vírusváltozat jelenlétét mutatják ki. Ez mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy az érintettek hány dózist kaptak a koronavírus elleni oltásból. A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben mindenkinek maszkot kell viselnie.A rendelkezés a vendéglátóhelyekre nem terjed ki.

Boris Johnson hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági és átmeneti intézkedésekről van szó, amelyeket három hét múlva - amikor az új vírusváltozatról már sokkal többet lehet majd tudni - felülvizsgálnak.

A brit miniszterelnök hozzátette: teljesen biztos abban, hogy az idei karácsony sokkal jobb lesz, mint a tavalyi, amikor a nagy-britanniai oltási kampány még csak kezdeti szakaszában járt és szigorú korlátozások voltak érvényben.

A brit egészségügyi minisztérium szombat esti adatai szerint a harmadik oltási dózist a 12 évnél idősebb brit lakosság csaknem 30 százalékának - több mint 17 millió embernek - már beadták.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG