Holnap kezdetben lesz naposabb idő, majd észak-északnyugat felől egyre több felhő érkezik fölénk, de csapadék estig nem várható. Északon, északkeleten megélénkül a nyugati-délnyugati szél. A fagyos reggelt követően napközben 2-6 fokot mérhetünk – írja az Időkép.
Csütörtökön több lesz a felhő, szórványosan várható kisebb csapadék, mely eső, havas eső, keleten, északkeleten eleinte hó formájában hullhat le. Többfelé erős, helyenként viharos lehet a nyugatias szél. Hajnalban még többfelé kell fagyra számítani, napközben 3-8 fok valószínű.
Pénteken erős, viharos északnyugati szélre, felhőátvonulásokra számíthatunk szórványosan záporokkal, hózáporokkal. Enyhébb lesz a hajnal, napközben pedig 3-10 fokot mérhetünk. Hétvégén szárazabb, ismét hidegebb időre van kilátás.