1p
Elsősorban a nyugat-dunántúliak jártak rosszul.

Kisfeszültségű hibák miatt több száz nyugat-dunántúli háztartásban még mindig nincs áram az előző napok viharai következményeként, a szakemberek továbbra is teljes létszámmal dolgoznak a hiba elhárításán – közölte az E.ON szóvivője.

Egyházi Nikoletta elmondta: a középfeszültségű hálózat hibáit már mindhárom - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala - megyében kijavították. A szakemberek most a kisfeszültségű hálózatot ért károkat hárítják el. A legsúlyosabb a helyzet az Őrségben: Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar, itt gyakorlatilag új hálózatot kell építeni.

A szolgáltató most is teljes létszámmal, a Tiszántúlról és a Dél-Dunántúlról átcsoportosított szakemberekkel, külső partnerek bevonásával, a katasztrófavédelem támogatásával dolgozik az áramhálózatot ért súlyos sérülések javításán. Ugyanakkor még szombaton és vasárnap is nagy számban érkeztek újabb bejelentések károkról. Az E.ON számításai szerint a hibák javítása hétfőre is áthúzódhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor: Újabb termékek árát is befagyaszthatjuk
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 08:58
Nagy Mártont nem érdekli a politika.
Közérdekű Mozgalmas volt a szerda délután – Gulyás Gergely fontos híreket hozott
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 17:32
A szerdai Kormányinfón több bejelentés is történt.
Közérdekű A nap képe: Lázár János valakinek megörült a Karmelitában
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 12:57
A szerdai kormányülésre jött.
Közérdekű Varga Mihályék eladják a Matolcsy-éra luxusnyaralóját
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 08:58
Hatalmas összeget spórol meg a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű A nők vagy a férfiak munkáját veszi el inkább a mesterséges intelligencia?
Privátbankár.hu | 2025. május 25. 18:31
A munkagazdasággal foglalkozó kutatóknak fel van adva a lecke, hogy eldöntsék, női vagy férfi jellegzetességeket mutat-e a mesterséges intelligencia annak alapján, hogy milyen munkákat végez.
Közérdekű Orbán Viktor elmesélte, mire jutottak a rendkívüli megbeszélésen
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 16:36
Arról volt szó, hogy mi lenne, ha Ukrajna elzárná a gázcsapot. 
Közérdekű Erős üzenetet kapott a magyar kormány – Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:55
Az EU lekapcsolhatja az elnémítási – másként: átláthatósági – törvényt, újra naprenden a magyar kormány viselt dolgai.
Közérdekű A nap képe: Magyar Péter kimaxolta az alföldi romantikát
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 17:01
Ennél látványosabb képet nehéz lett volna lőni.
Közérdekű Orbán Viktor négyszeres gázszámla lehetőségéről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. május 23. 08:50
A Kossuth Rádióban beszélt a kormányfő.
Közérdekű Megszavazták: Magyarország kilép a nemzetközi szervezetből
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 08:46
Áprilisban jelentették be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG