2p

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János rámutatott arra: Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Hozzátette, mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a járvány.

Kitért arra is: utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt. "A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, sokkal gyakrabban észlelünk lázat, köhögést, légúti tüneteket, ami azt mutatja, hogy a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre" - fogalmazott Szlávik János.

Koronavírusteszthez vesznek mintát. MTI/Varga György
Koronavírusteszthez vesznek mintát. MTI/Varga György

Úgy tűnik, a koronavírus új mutánsai hatékonyabban kötődnek az egészséges sejtekhez, így nagyobb mértékben tudnak elszaporodni a szervezetben, ezért jobban is fertőznek, hiszen több van belőlük a vérben vagy a légúti váladékban - jegyezte meg az infektológus főorvos. Szlávik János hangsúlyozta: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első oltást, hiszen már ez is - két héttel a beadás után - 60-70 százalékos védettséget jelent.

Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám. Szerinte mind az öt, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos "és mind az öt alkalmas arra, hogy megakadályozza - szinte 100 százalékban -, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak". Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy ha valaki Európán kívüli területről érkezik, akkor a tíznapos karantén szigorú betartása kötelező, hiszen így meg lehet akadályozni, hogy még jobban elterjedjen a mutáns vírus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
Közérdekű Hamarosan kiderül, hogyan készült fel a MÁV a nyári főszezonra
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:50
Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent.
Közérdekű Fontos korlátozást szüntet meg a szociális és családügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:37
Megszűnt az a korlátozás, amely külön fenntartói engedélyhez kötötte az adományozást a gyermekotthonok és az állami gondoskodásban élő gyermekek támogatását illetően – jelentette be Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Közérdekű Nagy átalakításokra készül az oktatási miniszter?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 12:50
Lannert Judit szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát.
Közérdekű Újabb fontos törvényjavaslatot nyújt be a kormány, átalakulhat a közmédia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:15
Ezt Magyar Péter jelentette be egy nappal azt követően, hogy felmondott az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG