Az Időkép.hu előrejelzése szerint pénteken is folytatódik az alapvetően napos idő, de egy közeledő hidegfront hatására reggel északnyugaton, délután, kora este délnyugaton, nyugaton, majd északnyugaton elszórtan már zápor, zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. Hajnalban 8-17, délután 26-34 fok várható.
Szombat reggelig a Dunántúlon, napközben főként a középső és keleti tájakon készülhetünk záporok, zivatarok kialakulására. Élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 21-30 fok között alakul, nyugaton lesz hűvösebb.
Vasárnap is többfelé kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani. Több helyen megerősödik az északias szél. Délután mindössze 16-25 fok valószínű. Hétfőn is lehetnek záporok a szeles, hűvös időben.