Fiatal nő áll a margitszigeti szökőkút mellett a nyárias melegben Budapesten 2015. május 5-én. MTI Fotó: Kovács Tamás |
Ma gomolyfelhőkre elsősorban a Dunántúlon számíthatunk, és arrafelé zápor, zivatar is kialakulhat. Zivatarokat viharos széllökések is kísérhetnek. Délután 23-28 fok lehet.
Az időkép.hu előrejelzése szerint kedden sok napsütésre van kilátás, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csapadék sehol sem várható. Keleten élénk lesz az északkeleti szél. A kicsit hűvösebb hajnal után délután 22-26 fok valószínű.
Szerdán folytatódik a többnyire napos, csapadékmentes idő, a legmelegebb órákban 22-27 fok közötti értékeket mérhetünk. Hajnalra 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.
Csütörtök napközben eleinte több órára kisüt a nap, majd észak-északnyugat felől ismét záporok, zivatarok érkezhetnek, valamint feltámadhat a nyugati-északnyugati szél. Ennek ellenére délutánra 23 és 28 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken már több helyen lehet zápor, zivatar - írja az időkép.hu.
Egy hónapnyi eső esett egyetlen óra alatt Zala megyében vasárnap délután egy óra alatt egy hónapnyi csapadékmennyiség hullott, a katasztrófavédelemhez rövid idő alatt több mint száz segélyhívás érkezett. Részletek >>>> |