2p

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között - jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: "véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés" a vakcina és az utóbbi hetekben az oltásokat követően tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

"A beoltott emberek között nagyobb arányban lépett fel agyi trombózis a fiatalok körében, mint ahogy vártuk. Ezt ki kell mondanunk" - mondta Cavaleri, hozzátéve, hogy igyekeznek pontos képet kapni arról, hogy mi történik, hogy pontosan lássák, hogyan váltja ki ezt a reakciót az oltóanyag.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

Fotó: EPA/Sean Gallup
Fotó: EPA/Sean Gallup

Néhány hete merült fel aggodalom amiatt, hogy néhány esetben agyi trombózis lépett fel olyanoknál, akiket előzetesen az AstraZeneca vakcinájával oltottak be. Elővigyázatosságból több ország leállította a 60 év alatti korosztály oltását ezzel a vakcinával, amíg nem tudnak meg többet erről a jelenségről. Ugyanakkor mindeddig még egyetlen hatóság sem mondta ki, hogy okozati összefüggés lenne az AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között.

A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) kimutatása szerint az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból eddig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája, és hét páciens meghalt. A brit hatóság ugyanakkor - az EMA eddigi álláspontjával összhangban - azt hangsúlyozta, hogy az adatok változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat. 

Az AstraZeneca gyógyszercég március végén azt hangsúlyozta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy komoly kockázat állna fenn az oltóanyag használata és a vérrögképződés között, és egy szombati nyilatkozatukban pedig biztosítottak afelől, hogy a cég legfontosabb prioritása a páciensek biztonsága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG