2p
Nem is lehetne szebb a nyár utolsó hétvégéje, de milyen idő jön jövő héten?
MTI Fotó: Varga György

Ma sok napsütésre számíthatunk, általában kevés felhő lesz az égen, de északon és az Alpokalján erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és itt néhol egy-egy frissítő zápor, esetleg gyenge zivatar előfordulhat.  A déli-délnyugati szél csak helyenként élénkülhet meg. Délután 31 és 36 fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint vasárnap a napos időt már többfelé zavarhatják gomolyfelhők, főként délután, kora este záporok, zivatarok is több tájegységünkön kialakulhatnak. A szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, de erősebb lökések csak zivatarok környezetében lehetnek. A hajnali 14-20 fokot követően délután 31-37 fok valószínű.

Hétfőre egy hidegfront érkezik feltámadó északi, északnyugati forduló széllel, elszórtan egy-egy záporral, zivatarral. Mérséklődik a nappali felmelegedés, délután 24-30 fokot mérhetünk.Kedden és szerdán már ismét a napsütésé lesz a főszerep, de kedden eleinte délen még lehetnek felhősebb tájak. Csapadék egyik napon sem valószínű.

Kedden az Alföldön még élénk lehet az északkeleti szél, 24-29, szerdán 26-31 fok között alakul a hőmérséklet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG