2p
Több változás is lesz a közösségi közlekedésben jövő héttől.
Kép forrása: Wikipédia

Változik a közösségi közlekedés menetrendje: augusztus 8 és 15 között sűrűbben, hosszabb szerelvénnyel és éjszaka is jár az 5-ös, szentendrei HÉV, valamint a Nagykörúton közlekedő járatok.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint ezek mellett nagyobb kapacitású járművek közlekednek a 901-es és a 918-as éjszakai vonalakon, rendkívüli hajójáratok indulnak az Óbudai-szigethez a Jászai Mari tértől. A be- illetve kiköltözés idején a BKK transzfer járatokat üzemeltet a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és az Óbudai-sziget között, amelyek félóránként járnak és csak előre megváltott Citypass karszalaggal vehetőek igénybe.

A BKK a fesztivál ideje alatt egy Ikarus 260-as buszból átalakított ügyfélközpontot is üzemeltet majd.

A közúti közlekedésben is lesznek változások, a Sziget ideje alatt.

Péntektől augusztus 18-ig lezárják az Ángel Sanz Briz utat a Mozaik utca és az Auchan áruház behajtója között, valamint lezárásra kell számítani a Mozaik utcában is.

Megállási tilalom lép életbe a Reményi Ede utca, a Benedek Elek utca, a Vajda János utca, a Mozaik utca, a Leányfalu utca, az Óbudai rakpart, az Ángel Sanz Briz út, illetve az Auchan átkötő út egy-egy szakaszán mindkét oldalon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
Közérdekű Király Júlia: Matolcsyék megrövidítették az adófizetőket, sorozatosak voltak a zsarolások
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:03
A Matolcsy György vezette Nemzeti Bank legalább négy alkalommal követett el zsarolást a bankrendszerrel szemben. Erről nyilatkozott a jegybank korábbi alelnöke 
Közérdekű Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:22
Teljesülhet az ügynökaktákkal kapcsolatos ígéret.
Közérdekű Soha így nem kongatta meg a vészharangot a Független Benzinkutak Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:33
Politikai döntés alapján a választások előtt elfüstöltük a stratégiai készletet, most pedig havi 100 milliárdba kerül a visszapótlása – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) szakértője a Klubrádió reggeli műsorában. 
Közérdekű Már csak két miniszter-jelölt hiányzik Magyar Péter leendő kormányából
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:33
A Tisza Párt elnöke ezúttal a kultúrális, valamint a tudomámyos és technológiai tárca leendő vezetőit mutatta be, továbbá egy potenciális kormánybiztost.
Közérdekű Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:41
Ezeket az adatokat beírják előre a bevallásba.
Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG