3p

Novemberben 7740 gyermek született, és 14 984 fő vesztette életét.

Az előzetes adatok szerint 2020 novemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 4,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 9,7 százalékkal csökkent. 3866 pár kötött házasságot, ami 6,2 százalékkal több a tavaly novemberi értéknél - közölte a KSH.

Sajnos kevesebb volt a születések száma, mint a halálozásoké (fotó: deposiphotos.com)
Sajnos kevesebb volt a születések száma, mint a halálozásoké (fotó: deposiphotos.com)

 

Idén 2021 novemberben 14 984 fő vesztette életét, 9,7 százalékkal, 1606 fővel kevesebb, mint 2020 novemberében. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas novemberi bázisértéke. 2019 azonos időszakához képest viszont 49 százalékkal, 4897 fővel többen haltak meg.

A halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 21 százalékkal csökkent, és a 2020. novemberi 9165-tel szemben 7244 fő volt.

2021 január–novemberében 85 479 gyermek jött világra, ez 0,4 százalékkal, 346 újszülöttel több a 2020. január–novemberinél. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február–márciusban 5,8, augusztus–novemberben 2,8 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020. január–novemberre számított 1,57-hoz képest.

Az idei első 11 hónapban 138 014-en haltak meg, ami 11 százalékkal, 14 166-tal meghaladta az egy évvel korábbit. Január–februárban 12, március–áprilisban 51, május–júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus–szeptemberben 0,2, október–novemberben 8,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–novemberi 38 715-tel szemben 52 535 fő volt, ami 36%-os emelkedést jelent. 67 685 pár kötött házasságot, ez 6,1 százalékkal, 3902-vel több az egy évvel korábbinál. Január–februárban 7,0, augusztus–októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április–júliusban 33, novemberben 6,2 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 15,5 halálozás jutott. Az élveszületések aránya közel azonos, a halálozásoké 1,7 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–novemberinél, ennek következtében a természetes fogyás 1,6 ezrelékponttal, 5,9 ezrelékre emelkedett. 2021 január–novemberében ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 7,6 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta a 2020 azonos időszakit. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG