2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Orbán Viktor péntek reggel jelentette be, hogy kínai vakcinával szeretné beoltatni magát, délutánra el lett a dolog intézve. Szijjártó Péter ugyanis a Facebook oldalán jelentette be, hogy 2,5 millió magyar beoltásához elegendő vakcina beszerzéséről állapodott meg Wang Yi  kínai külügyminiszterrel.

Viccesen akár azt is mondhatnánk, hogy így teljesüljön Orbán Viktor minden kívánság. A miniszterelnök péntek reggeli a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy ő a kínai vakcinára vár, azzal szeretné beoltatni magát. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte a vírust a kínaiak ismerik a legjobban, onnan származik, ezért mint mondta "kivárom a sorom, és kínai vakcinát kérek."

Nem kellett sokat várnia, hiszen pénteken délután Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter azt jelentette be a közösségi oldalán, hogy "telefonon egyeztettem Wang Yi kollégámmal, Kína külügyminiszterével a vakcina vásárlásáról. "

Kiemelte: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyének kiadása után ugyanis megnyílt a lehetőség a kínai Sinopharm által gyártott oltóanyag megvásárlására, és a szerződést is sikerült aláírni a déli órákban.

Ennek értelmében Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól. A szállítás négy szakaszban, négy hónap alatt történik - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint ezzel lehetővé válik majd az oltás felgyorsítása, ami emberek ezreinek életét mentheti meg, és hamarabb oldhatják fel a korlátozásokat is. Jelezte azt is, hogy a vakcinát Szerbiában már használják, ott 300 ezer ember esetében használták eddig.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
Közérdekű Hamarosan kiderül, hogyan készült fel a MÁV a nyári főszezonra
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:50
Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent.
Közérdekű Fontos korlátozást szüntet meg a szociális és családügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:37
Megszűnt az a korlátozás, amely külön fenntartói engedélyhez kötötte az adományozást a gyermekotthonok és az állami gondoskodásban élő gyermekek támogatását illetően – jelentette be Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Közérdekű Nagy átalakításokra készül az oktatási miniszter?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 12:50
Lannert Judit szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát.
Közérdekű Újabb fontos törvényjavaslatot nyújt be a kormány, átalakulhat a közmédia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:15
Ezt Magyar Péter jelentette be egy nappal azt követően, hogy felmondott az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG