1p
Irány a strand és a szabad! Jövő héten már nem lesz 30 fok feletti meleg.

Ma túlnyomóan napos, meleg időre készülhetünk, legfeljebb néhol északon, valamint a nyugati-északnyugati határ közelében fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar.  Többfelé megélénkül a délnyugati szél, mellyel együtt melegebb levegő áramlik térségünkbe. Délután 29-34 fok lesz.

Az Időkép.hu szerint szombaton marad a napos idő, csapadék továbbra is északon és a nyugati határnál fordulhat elő. Az Alföldön helyenként megélénkülhet a délnyugati szél. A délutáni órákban 31-36 fok között alakul a csúcshőmérséklet, délen lesz a legmelegebb.

Vasárnap a napos időt a többfelé megnövekvő gomolyfelhők zavarhatják meg, melyekből főként északon és a Dunántúlon alakulhatnak ki szórványosan frissítő záporok, zivatarok, melyek környezetében feltámadhat a szél. Délután 32-36 fok valószínű.

Hétfőn egy hidegfront érkezhet feltámadó északi-északnyugati széllel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. Visszaesik a hőmérséklet, sokfelé 30 fok alatt maradnak a maximumok. Kedden napos, kellemes nyár végi időre van kilátás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű „Dinamikus, sportos és stílusos” – Magyar Péter és a választási törvény módosítása a nemzetközi lapokban
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 10:28
A parlament választási reformja, Orbán Viktor gazdasági kihívásai és politikai ellenfele, Magyar Péter  felemelkedése a nemzetközi sajtó fókuszában.
Közérdekű Átlépte a 900-at az üres háziorvosi praxisok száma
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 08:44
2023. február 1-jén új ügyeleti rendszert indítottak el Magyarországon. Addig is óriási ütemben fogytak a háziorvosok, ám a friss decemberi adatok szerint megdöbbentő számban hagyták ott a pályát az elmúlt két év alatt.
Közérdekű IDEA: Az 1,3 milliónyi Fradi-szurkoló csaknem háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 12:08
Politikai szempontból a magyar foci követése erősebben kötődik a kormánypártokhoz.
Közérdekű Itt az új felmérés: zuhan a Fidesz, hasít a Tisza, öt párt juthat be a parlamentbe
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 14:01
A biztos pártválasztók körében hat százalékponttal vezet Magyar Péter pártja. A bizonytalanok főleg a Tiszához csatlakoztak. 
Közérdekű Magyar Péter feljelentést tett – nem találja ki, miért
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 14:52
Pártjának egyik önkéntese szabadosan bánt az adományokkal.
Közérdekű Kiderült, mekkora bajban van Menczer Tamás azután, hogy feljelentették
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:43
Csak nincs itt semmi látnivaló.
Közérdekű Erdély közelebb kerülhet Magyarországhoz egy szavazás nyomán
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:11
Románia és Bulgária szárazföldi határaira is kiterjeszthetik a schengeni övezetre érvényes átkelési szabályokat, ami jelentős változást hozna Magyarország és az erdélyi területek kapcsolatában.
Közérdekű Szigorítás: megnézhetik magukat a tilosban járó magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 12:02
Nincs több ügyeskedés és kiskapu.
Közérdekű Egészen furcsa titkosszolgálati csata lett az OLAF nyomozóinak megfigyeléséből?
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 13:43
Még Lázár János irányítása alatt a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal (IH) megfigyelte a Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló uniós csaláselleni hivatal, az OLAF munkatársait – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ. Emiatt később más titkosszolgálatok razziát hajtottak végre az IH-nál, keresve a megfigyelés iratait.
Közérdekű Magyarország miniszterelnöke szerint rendben van, hogy Magyar Pétert verbálisan bántalmazták
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 10:01
A miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt először a keddi agresszióról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG