2p
Kedden már "csak" 29 fokig melegszik a levegő.
Látogatók a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda medencéjében. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Vasárnap még folytatódik a strandidő, napközben legfeljebb északon, északkeleten alakulhat ki helyenként egy-egy zápor, esetleg zivatar - írja az Időkép.hu előrejelezése.
Többfelé megélénkül, a Dunántúl északi felén helyenként megerősödik a déli szél. Hajnalban 16-21, délután 30-35 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétkezdésre minden megváltozik
Hétfőre virradóra azonban hidegfront érkezik, így kezdetben a Dunántúlon, majd a középső, napközben pedig egyre inkább a keleti országrészben kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Feltámad az északnyugati, északi szél. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 32 fok között alakul, keleten lesz melegebb.

Keddre a front elvonul, a felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap, már csak néhol lehet egy-egy futó zápor. Fokozatosan mérséklődik a szél. Hajnalban 13-17, délután 25-29 fok várható.
A hét közepén sok napsütésre számíthatunk, gomolyfelhők inkább csak szerdán jelenhetnek meg az égen, de csapadék nem várható. A friss reggeleket követően szerdán 26-31, csütörtökön 28-33 fokot mérhetünk napközben - írja az Időkép.hu.

Kinek higgyük el, milyen idő lesz? Honnan tudják, mi lesz 30 nap múlva?

Honnan tudják a meteorológusok, hogy milyen időnk lesz? Miért jósol mást ugyanarra a területre két különböző időjáráselőrejelző oldal? Hány napra lehet elhinni az időjárásjelentést? Ki a hibás, ha zivatart jósolnak, de egy csepp eső sem esik? Cséki Gergőt, az Időkép.hu meteorológusát kérdeztük meg minderről >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG