3p

Első körben a március 24-ig már regisztrált dolgozókat vakcinázzák, ennek várható időpontja április 1. csütörtök, április 2. péntek és április 3. szombat.

Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak - erre hívta fe a figyelmet a koronavirus.gov.hu vasárnap. A hétfő éjféli regisztrációs határidővel kapcsolatban a kormányzati portálon emlékeztettek: a kormány azt a döntést hozta, hogy az egészségügyi, a szociális dolgozók, a regisztrált idősek, a rendőrök és katonák mellett elindítja a regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok, valamint a bölcsődei dolgozók oltását is, hogy "az óvodák és iskolák újranyitásával a pedagógusok is nagyobb védettséggel állhassanak újra munkába".

A tájékoztatás szerint első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben - tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban - dolgozó pedagógusok oltása történhet meg. Őket a jövő hét közepén a regisztrációjuk során megadott telefonszámon sms-ben hívják be az oltásra.

Az oltás várható időpontja április 1. csütörtök, április 2. péntek és április 3. szombat. Az oltás helyszíne: a regisztrációjuk során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont.

Március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozó pedagógus közül 102 ezren regisztráltak védőoltásra, és 20 ezren már meg is kapták az oltást. Első körben tehát a már regisztrált, de még nem beoltott 82 ezer pedagógust oltják be. Felhívták a figyelmet arra, hogy azok a pedagógusok, akik az sms-ben küldött oltási időpontra nem jelennek meg, illetve nem tudnak megjelenni, csak egy későbbi alkalommal kerülhetnek sorra.

A pedagógusok oltási programjához szükséges vakcinákat a regisztrált idősek oltására tervezett vakcinakészletek átcsoportosításával lehet megoldani, a rendelkezésre álló oltóanyagokat az országos oltási munkacsoport irányítja át a kórházi oltópontokra.

Második kör

A még nem regisztrált pedagógusokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérik, hogy március 29. hétfő éjfélig regisztráljanak  a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Az oltás várható időpontja: a húsvétot követő hét. Az oltás helyszíne: a regisztrációjuk során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont.

Az önkormányzati fenntartású bölcsődékben, mini bölcsődékben, családi bölcsődékben dolgozóknak elég regisztrálniuk a vakcinainfo.gov.hu oldalon, szintén március 29-én éjfélig.

Kiemelték: fontos, hogy a nem önkormányzati fenntartású bölcsődékben, mini bölcsődékben, családi bölcsődékben vagy munkahelyi bölcsődékben dolgozóknak a honlapon történt regisztráció mellett a munkáltatójuknál is jelezniük kell oltási igényüket legkésőbb március 29-én 12.00 óráig.

A regisztrációkor azt is tartsák szem előtt, hogy az oltás helyszíne a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor megint összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:10
Robbanószert találtak a szerb hatóságok a Magyarországot és Szerbiát összekötő gázvezetéknél.
Közérdekű Orbán Viktor szerint súlyos válság közeledik
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 13:55
Európában a helyzet kritikus, súlyos energiaválság közeledik, ráadásul napról napra gyorsuló ütemben  – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Közérdekű Megmozdult az ország, alakul a rekordrészvétel április 12-re
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 12:29
Soha nem látott számú magyar állampolgár jelentkezett a külképviseleteken, hogy leadhassa szavazatát április 12-én. Emmellett több mint 224 ezer, Magyarországon élő választópolgár jelezte, hogy a lakóhelyétől eltérő helyszínen szeretne voksolni. Azokban az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókörökben, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma meghaladja az 1500-at, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő kedden dönthet úgy, hogy a szavazóköri névjegyzéket több részre bontja.
Közérdekű A buszok menetrendjét is érinti JD Vance látogatása, a reptérre nehéz lesz kijutni
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:03
Az amerikai delegáció érkezése miatt változik a forgalmi rend Budapesten április 7-én és 8-án; a rendőrség tájékoztatása alapján várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Közérdekű Kiderült, mit csinál majd JD Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 15:41
Az amerikai alelnök közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktorral, majd egy nagygyűlésen vesz részt. 
Közérdekű Jön az amerikai alelnök, Pesten és Budán is lezárások, parkolási tilalom lesz
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 14:58
Április 6-8. között számos forgalomkorlátozás lesz, aki tilos helyen parkol, annak az autóját elszállítják.
Közérdekű Munkát ajánlott Magyar Péter Szabó Bencének és Pálinkás Szilveszternek
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 13:10
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban szán szerepet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Szabó Bencének és Pálinkás Szilveszternek.
Közérdekű Tömegek regisztráltak az utolsó pillanatban a névjegyzékbe
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 11:11
A határidő lejártának napján még csaknem 3700-an kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, és mintegy 14 ezren jelentkeztek át egy másik magyarországi településre az április 12-i országgyűlési választásra – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adataiból.
Közérdekű Fidesz-többséget mért a Nézőpont, de nem lesz kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:45
Nagy valószínűséggel állítható, hogy a Fidesz-KDNP a következő országgyűlésben is megszerzi a mandátumok abszolút többségét, várhatóan 199-ből 109-et, és így Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke a 2026-os választás után is. A Tisza Pártnak Hadházy Ákossal együtt 81, a Mi Hazánknak pedig 8 képviselője lehet. A 199. mandátum a roma nemzetiségi listához kerülhet – írja a Nézőpont Intézet. 
Közérdekű Utolsó figyelmeztetés a külföldön szavazóknak
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 15:29
Csütörtök délután 4 óráig lehet kérni a külképviseleti névjegyzékbe vételt, valamint az átjelentkezéssel szavazást a választási eljárásról szóló törvény szerint az országgyűlési választásra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG